Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 4. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Hajnal Anna: Az elefántról meg a fánkról

gyermek- és ifjúsági irodalom

Hajnal Anna: Az elefántról meg a fánkról

Versek gyerekeknek — ezt az alcímet adja Hajnal Anna a kötetének (Móra Kiadó, 1976). Ezzel bizonyára nem akarja őket lefokozni, életkorilag, esztétikailag korlátok közé szorítani. Hajnal Anna régi művelője a gyermeknek is szóló versnek. Ezt pedig éppen az avatja jó gyermekverssé, hogy fejlődéslélektani kategóriákba nem szorítható, tehát nem csupán gyermekvers. Az alcím bízvást így értendő: versek mindenkinek, aki gyermekileg érzékeny a világra és a költői szó örömére.

Egyik tél-versének címe: Hidegnek dicséreti. Szinonim címvariációban éppen annyit jelent, mint az egészség, a pirospozsgás élet vagy a melegfészkű béke és gyengéd emberség dicséreti. A Hidegnek dicséreti éppenséggel nem jelenti a hideg kristályú pontosságot vagy mívességet, noha félelmesen pontos is, arányos is ez a formavilág: inkább a hajlékonyságot, edzettséget és teherbírást jelenti a cím. S jelképesen a Hidegnek dicséretiben földereng az emberi tisztaság dicséreti.

Korábbi kötetei (Eső esik 1954, Madáretető 1956, Szamárfészek 1958 és a Halászik a róka 1967) után a mostani válogatott és új versekből áll, alkalom Hajnal Anna gyermekköltői sajátosságúinak áttekintésére.

Korai leíró költeménye (Eső esik) nagy, háromtételes látomás a természetről, az élővilág lélegzéséről. Az első rész a szárazság vigasztalan tablója: erdei állatok, mezei növények, aratók bágyadoznak-pörkölődnek az aszályban. Ez az esővárás seregszemléje. A második képsor: nyári zápor bolydítja föl a tájat, ez a „nagy zuhany zenéje”. A harmadik, rövidebb mozzanat a telítettség foka: a világ már különbséget tesz az „inni” és az „ázni” között, az esőt „már sokallják, elkívánják”, ilyen hangok hallatszanak: „mehetsz, eső, sose lássunk”. A másik hosszúvers, a Mit lát a nap? című kiegészíti az előbbit. „Jaj, az a tegnapi zápor” — emlékeznek még a lombok, de a nap már azt csudálja, hogyan tüsténkednek az óriási dzsinnek, a vasállatok, a csatornaásó gépek. A két vers együtt egységes képi kompozícióvá és összhangzó jelentéssé egészül, az eső-víziót a természetmódosító emberi alkotás „dicséreti” teszi igazán emberivé, mert ember és természet közös hatalmát üdvözli.

Hajnal Anna sem látásban, sem formában nem szenvedheti a sémák ural- mát-unalmát. Csak ebben az egy témakörben mennyi fantázia: a tiszta természetversekben, a szinte időjárási tényezőkkel szembesítő vershelyzetekben! Beleélő, mesehangulatú játék negyedfeles jambusokban, rímtelenül (Eg), gyémánt hideg és életigenlés (Téli Dunatáj), a tűzzel elvarázsolt Vas utcai aszfaltkályhás idill a télben, hólökésszerű (vagy hőhullámos?) ütemtömbjeivel, harmadoló tizenketteseivel (Hófúvás), bűvölő gondolatritmusaival regölésre emlékeztető po- étikus varázslat (Hidegnek dicséreti), egzotikus természetvers az élővilág boldog