Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Hajnal Anna: Az elefántról meg a fánkról
lélegzésével, dzsungelek fülleteg hevével (Kaoba-fák), felnőttes borongású őszi hangulatok (Esők), tán valami népi mondókából kipattant, groteszk humorú életkép (A szárazság). Micsoda szinesztézia-csoda az, amelyben ízzé; illattá, fény- nyé válik az érzékeket kápráztató hideg, hogy ne lehessen betelni vele: Édesebb a hideg édes cseresznyénél, szagosabb a hideg szagos szamócánál, csillogóbb a hideg csillogó csillagnál. (Hidegnek dicséreti) Az állatversek fő motívuma a gyengébb védelme, a szabadság- és boldogságvágy sugárzása. A gyermek számára a versek egész sora — a lélektan nyelvén szólva — a védettség, a biztonság érzését szuggerálja. Hajnal Anna egész gyermeklírájának ez az érzelmi centruma, nevelési bázisa. Ilyen értelemben erkölcsi töltésű- ek, antropomorfizáltak állatversei anélkül, hogy fabulásan moralizálok lennének. A versbeli állatok nem állatbőrbe bújt emberek, többnyire egyszerűen valóságos állatok, természetrajzi mivoltukban, de tanulsággal tárják föl önmagukat, s a társadalmi-erkölcsi analógia, szimbolikus sejtetés, második jelentés ebben a verscsoportban nyilvánvaló. Ez elsősorban a csukaversre érvényes. Ebben a nagyhal-kishal biológiai létküzdelmét ábrázolva a kishalaké lesz a gyermeki rokonszenvérzelem, nem a ragadozó csukáé, jóllehet a csuka veszélyhelyzetét is érzékelteti a vers, a veszélyek egész viszonyrendszerét. A régebbi változatban a csukát (a ragadozót) a családias, fészekrakó gólyával állította ellentétbe (A gólya meg a csuka). Most leválasztotta ezt az ellentétet, élesebben világítja meg a ragadozó természetrajzát (A csukáról). A legközelebbi rokon-vers példázatában a sündisznómódszer megvéd a nagyugató, nagy vinnyogó kutyától (A sündisznó és a kutya). A kiscsikó szájába adott monológ legközvetlenebbül fogalmazza meg a szeretet és oltalom igényét: Anyám alatt aranyalom, tejet iszom, ha szomjazom, s anyám meleg oldalában melengetem gyönge hátam. (A kiscsikó szól) Ugyanezt az érzelmi alapmotívumot ellenpontozó szatírával erősíti föl egyik leghatásosabb állatversében. A zsiráf őrtoronyként figyeli a sütkérező oroszlánt, s fedezi a zebrák ficánkolását, míg lomhán hever „a nagy király”. Tudatos a rímek vázlatkiemelő szerepe: Nyugodt a zsiráf, legelész, a nagy király csak heverész, nem kell neki pettyes zsiráf, nem éhes, nem kell zebra stráf, a szent gyomor feszül nagyon, azt heveri ki a napon. (A zsiráf) Még egy ragyogóan megoldott variációt írt, már a cím is jelzi a szembeállítást (Kicsik, nagyok). Remekbe sikerült a jaguár-strófa: Ül a fán a jaguár, arra vár, ki arra jár, jaj annak, jaj neki, akire magát ráveti. 382
