Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - TANULMÁNY - Pomogáts Béla: Új nemzedék a romániai magyar irodalomban
LACZKÓ ANDRÁS Szekeres Emil képei Somogybán hivatalos adatok szerint tíz festő él. Közülük egyik — Martyn Ferenc szavával — magányos alkotó Szekeres Emil. Talán azért e jelző, mert az 1934-ben született művésznek alig több mint tíz éve volt első kiállítása? Nem. A sajátos élményvilág és az egyénített forma megoldású művekkel vállalt kockázat teszi különállóvá. Meg „szűkszavúsága”. Főiskolás éveiben Kmetty János, majd Kádár György tanítványaként érdeklődése eltávolodott a festészettől az alkalmazott grafika irányába és csak hatodévesen fogott újra ecsetet. Dekorációs műhelyekben végzett munka után, a Derkovits-ösztöndíj (1969—72) teremtett lehetőséget feketébe hajló színvilágának kialakítására. Ez a kolor első pillantásra szembetűnt nagyatádi kiállításán (1976. I. 24—II. 8.). Látogatók élményért mennek tárlatra; a szép megnyilvánulását keresik, és azt kell kapniuk a képekről. Csakhogy, ez az esztétikai kategória számtalan konkrét formában jelentkezhet, s nem mindegyik olyan, ami tetszetős, szokványnak, napi kívánalmaknak megfelelő. Szekeres Emil művei — alkotásaira pillantva azonnal észrevehető — az utóbbi csoportba tartoznak. Látszólag össze nem illő dolgokat állít egymás mellé, raffinált, sokféleképpen értelmezhető formavariációkat talál ki. Az alkotások alatt levő címek inkább csak figyelmeztetik a nézőt, hogy amit lát, amögött ihletőként a valóságot kell tudnia, de soha nem szabad a művekben keresni a reáliák adekvát hatását. Művészetének szembeötlő vonása a szerkezetre és színre építettség. Vállalta — szavait használva — a „valóság gyakorlásának” kockázatát. Azt, hogy a felidéző megmunkálás során fokozatosan elvonatkoztat a realitástól, a konkrét dolgoktól, hogy végül egy sajátos jelrendszer maradjon a kezében — távolra kerülve a tükrözéstől. 1972-es olaszországi útja során például sokszor látta a tengert, de csak amikor hazajött, akkor kezdett „élni” benne a sós víz hatása és festette meg Tengerparton, Reggel a tengerparton című képeit. Ezek szerkezete is, illetve ezen túl Szekeres képeinek szerkezetessége, nagyfokú tömörítést, másfelől pedig az egyes motívumok jelentésrétegeinek tágítását kívánják. A Tengerparton látványán a víz mellett számos olyan elem van, ami tulajdonképpen — a realitás aspektusából — nem oda való; alig azonosítható égitestek, a nap és hold, meg virágzón gazdag fa. De, a tömörítés oldaláról nézve fontossá lesznek, mert a fában például ott a lehetőség a tengerparti színgazdagság sűrítésére. A nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központban kiállított anyagon is észrevehető, hogy az élénkebb színek felrakásához konstruktív és hangulati úton egyaránt el kellett jutnia. A hatvanas évek alkotásaira a szürke szín, söté- tebb tónus volt jellemző. Ennek személyes okai voltak; a tizenévesként megélt háború, a fronton elvesztett apa, és a gyerekkori emlékek felerősödése korunk háborúiról hallott hírek által. Ebből nőtt ki a Történelmi szövetség allegóriája; a király, az egyház és az ördög szövetsége, vagyis az emberpusztító Hatalom. Elhelyezve dantei tájban. A háborúk szenvedései azután is többször foglalkoztatták. Az Akik nem jöttek vissza az auschwitzi haláltáborra utal, a következő kép 365
