Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 4. szám - TANULMÁNY - Tolnai Gábor: "Pipája füstöl és haragja lángol..." Jegyzetek Berzsenyi Dánielről

volt. Sopronyban magam tizenkét németet megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én karjaim között elalélt.” Kihívó testi erő, s mizantrópia; gyakori bizonytalansági érzés. A gazdálkodás minden csínját- bínját ismeri. Fizikai erőben és emberségben egy parasztjaival, s együtt dolgozik velük. Trágyát tereget egy sorban ővelük, s éjszaka verset ír, egyedül önmagának, míg Kis János szuperintendens úr fel nem fedezi. Berzsenyit a felfedezés örömmel tölti el, s ugyanakkor elbizonytalanítja.

Juhász Gyula után hadd idézzek egy fiatalabb költőt, Radnóti Miklóst. Ö volt az, aki mélyen átélte e lélektani állapotot: „Felfedezője lelkesedését bizonytalan büszkeséggel és zavart örömmel fogadja. A föld oly biztos, oly egyszerű, s a költészet oly veszélyes. A Lélek védekezik a készülő viharok elől. Minden in- gerli, ami akár egy pillanatra kiragadja megszokott, hétköznapi életrendjéből. Az öröm ugyanúgy, mint a bánat, a siker nem másként, mint a kudarc. Remekműveket ír, felemelő és mindent feloldó alkotásokat. Szavai ma is felelnek kérdéseinkre, mint a legnagyobbakéi mind, a késői nemzedékeknek is.

Miről beszélnek és milyen kérdésekre válaszolnak e nagy költő remekei? Alkotásai ismertek, közkézen forognak, sajnos csupán antológiái arányokban. Az életből élünk — szokás mondani. Az a költészete a XIX. század eleji, nyugatdunántúli nemes ember ellentmondásaiból él, s a „kékellő halmok! gyönyörű vidékek!” pannon tájainak világából táplálkozik.

De milyen keveset ér a művészet mércéjével mérve önmagában a való világ, a tapasztalat, a teremtő képzelet, a megálmodott álmok alkotó megvalósítása nélkül! Berzsenyit nyomasztóan veszik körül helyi, hétköznapi gondjai, bajai. De eljutnak hozzá újságok, hírhozók és levelek útján az országos kérdések, s a forrongó világ változásai. Mindent átél, mindent magáévá tesz, korszerű műveltsége, felvilágosodott tájékozottsága, de egyéni ambíciói is arra serkentik, hogy kilépjen szűk körű falusi világából. Költői nagyságának éppen az a titka, hogy kifejezi és ugyanakkor messze túl is lépi körülményei adta életének kereteit. Pesti letelepedésre is gondol. S persze nem valósítja meg tervét. Pannóniában marad:

...................magába zárva él magának,

S csak álma tündérképét kergeti,

Mint egy vadonban bújdosó . . .

Ottmarad, a gyökereket nem tudja kiszakítani holtáig. A költő azonban nem veszít, talán inkább nyer ezáltal. Képzelete itt magasabbra szárnyal, mintha Pest- Budán lenne lakása. A falusi hétköznapok szürkeségéből, Nikláról írja Kazinczy- nak: „Siessünk, Barátom a Képzelődések országába! nincs ott sem dér, sem zápor, ott mindenkor megtaláljuk mindazt, ami valaha lelkeinket feszíté.. Képzeletben, álmaiban elmenekül a valóságból.

Költészetének nyelve, stílusa is mintha álomszülemény lenne. Dübörgő sorok születnek tolla hegyén, jelzők és hasonlatok, amelyek szinte emberfelettiek. Menekülés is ez, menekülés aggodalmai elől, az „örök romlást” és az „örök teremtést” idéző küklopszi világba. Horatiust olvassa, s a horatiusi bölcsességről álmodik, de ez a nyugtalan szellem igazában messze esik a latin költőtől, mégha citálja, s formáit gyakorta követi is. Az ő lírája voltaképpen nem is más, mint valami csodálatos álom kivetülése. Bezárt világban éli életét, s onnan emeli ki a képzelet; az álomban minden megnő számára, ezért beszél gyakran végletes szuperlativuszokban. Az a szakadék, ami az ő hétköznapi valósága és művészi megvalósítása között tátong, csaknem minden alkotásában szembeszökő, de talán egyik költeményében sem olyannyira, mint a következő hat verssorban.

349