Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 4. szám - TANULMÁNY - Tolnai Gábor: "Pipája füstöl és haragja lángol..." Jegyzetek Berzsenyi Dánielről

Jól tudjuk, hogy a Berzsenyi-korabeli, fővárossá fejlődő Pest-Buda még kicsinyke kettős-város volt. És a költő úgy szól róla, hogy a mai, kétmilliós Budapestre is túlméretezettnek érezzük:

Midőn Budának roppant bércfokáról Szédülve Pestnek tornyait tekintem S a száz hajókat rengető Dunát,

A nagy Dunának tündér kertjeit És a habokkal küzdő szép hidat,

Melyen zsibongva egy világ tolong.

A magány és az ezzel együtt járó romantikus képzelet szülte Berzsenyi felfokozott képeit, jelzőit, hasonlatait. Az elképzelt világ „vágyálma” vezérelte, ez adott számára megnyugvást, a fantázia utolérhetetlen szépségeit. Ennek a nagy költőnek csupán a képzelet adhatott nyugalmat, békességet, egyetlen társából, a magányból táplálkozva. Ez volt a végzete, s ez adta költészetének a varázsos emelkedettséget, a pátoszt, máskor az elégikus borongást.

Ne kérdezd barátném! mint töltöm időmet,

S távolléted alatt kedvem miben lelem?

Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,

Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.

Az őszibogárnak búsongó hangjai Felköltik lelkemnek minden érzéseit,

S az emlékezetnek repdeső szárnyai Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.

Életem képe ez. — Már elestvéledtem,

Béborult az élet vidám álorcája!

Még két mulatótárs van ébren mellettem:

A szelíd szerelem hamvadó szikrája S bús melankóliám szomorú nótája.

írtak-e irodalmunkban, a magány elégikus világát oly tökéletesen tömörítő alkotást, mint ő a Levéltöredék barátnémhoz című remekében?

*

Művének értő értelmezői közül többen — maga Radnóti is — keresztnevén, „Dániel”-nek nevezte a költőt. A zengő név és a mély zengésű költészet ösztönösen a bibliai Dániel próféta képzetét idézte. S őt idézi fel most bennem is. Verssorai nyomán kérdezvén önmagámtól:

— Vajon a prófétának volt-é nehezebb sora az oroszlánveremben, vagy a költőnek, aki önmagát mardosta oroszlánként?!

347