Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Békés Sándor: Egy baráber élete
1955-ben Molnár István és csapata teljesítette zobáki küldetését. Sok havi, kemény munka után — miközben rekordot rekord után döntöttek meg —, 6 centis eltéréssel rályukadt a főszállítóvágat az aknára. Ezzel az épülőfélben levő óriás bekapcsolódott a Komló alatti világ szervezett, egységes rendszerébe. Egy héttel korábban megmondták Molnárék, mikor kerül sor a lyukasztásra; pontosan, szinte percre kiszámítva mindent. Akik ismerik a bányászok életét, a bányamunkát, azok tudják: az ilyen lyukasztások ünnepszámba mennek odalent. Ez olyan, mint parasztember számára az aratás. Mint a diák életében a vizsga. Mint a vándornak a hazatérés. Vége. Elérték, amiért annyit küzdöttek. Molnár hallgatagon, az emlékektől körülzsongva jár-kel a nagyszerű üzemben. Kerényi József szobájában fejezzük be a sétát: Herényi volt akkor az szb- titkáruk. Ropogtatják egymás vállát; az istenit, de megváltoztál fiú... Előkerül egy könyv is: „A bányák hősei.” A díszes, albumszerű könyv 40 rajzolt portrét tartalmaz, negyven rövid életrajzzal. Az egyik portré: Molnár Istváné. S aki a könyvet Molnár Istvánnak ajándékozta a szakszervezet nevében: Kerényi József. — Ennyi év után is úgy látom: nagyszerű dolog volt. Amit ők akkor napirendre tűztek, az ma is gond. Üzem- és munkaszervezés, munkafegyelem, a gépek és eszközök maradéktalan kihasználása ... A feltárás meggyorsitása volt a konkrét cél, mert ettől függött a jövő. Nos, ma ugyanez a helyzet... — Szerették Molnárékat? — Attól függ, kire gondol. — Például a munkások? — A többség feltétlenül. S az évek múlásával ez a többség nőtt. Az az igazság, azokban az években voltak teljesítmények, melyek mögött nemcsak jó munka állt. A kozmetikázott rekordokra az ezerszázalékokra gondolok. Molnáréknak nem volt szükségük soha kozmetikázásra. — És a műszakiak? — Ez összetett dolog. A középműszakiak között elég sok ellenségük volt. A kényelmesek, az óvatosak nemigen szerették őket. De voltak nagyszerű segítők is. Csak egyet közülük, Pora Jenőt, hadd említsem meg. — Tudjuk Molnár Istvánról: vasmarokkal tartotta csapatát. Ök például nemigen kocsmáztak. — Vasfegyelem volt a csapatban, mert csak így volt lehetséges az óraműpontosságú munka. Ez természetesen azt is jelentette, hogy kiszállás után sem csinálhatott mindenki azt, amit akart. Mert mire használható egy másnapos ember? A nagy teljesítmények gyakran együtt járnak a minőség romlásával. Nos, Molnárék arra is ügyeltek, hogy a minőséggel se legyen baj. Pista nem egyszer mondta: pajtás, ez a biztosítás olyan, mintha a szél fújta volna ide. .. Vasárnap bejöttök, s kiigazítjátok szépen... Ez nagy dolog volt. Híre ment ennek is, s ez új híveket szerzett Molnárnak és a 100 méteres mozgalomnak. — Minden hónap első vasárnapján brigádértekezletet tartottak. — Pedig akkor még nem volt feltalálva a szocialista brigádmozgalom ...! — Mindent megbeszéltek, s minden tapasztalatot közösen értékeltek. — Igen — és ez volt sikereik egyik magyarázata. Nem csomagolták selyempapírba egymás munkájáról alkotott véleményüket. De módot találtak a közös ünneplésre is. Névnap, születésnap — nem múlott el megemlékezés nélkül... Kerényi kávéért, konyakért szalajt egy lányt — az ifjúságát hoztuk ezzel a beszélgetéssel vissza. 330
