Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kardos László: Keresztény népi tradíciók és népi hitvilág a Bakonyalján

terjedt el. A leánykérésnek és a házassági szerződésnek kimódolt formáit 1945-ig általánosan gyakorolták és respektálták a faluban. Az esküvőt régen szüretidőtájt vagy a farsangban tartották, adventben, nagyböjtben szigorúan tilalmazták, ha mégis halaszthatatlan volt, akkor egy­házi engedély, csernyeiesen „ispindáció” (diszpenzáció) kellett hozzá. Napja csütörtök és kedd volt, ma szombat. Böjti idő ma már nem akadálya az eskü­vőnek, újabban olyan eset is volt, hogy nagyszombaton tartották. Az esküvő népi ceremóniája, menyasszonykikérés, menyasszonybúcsúztatás, a nászmenet rendje és szokásai, babonás motívumai stb. meglehetős tradícióimén zajlanak ma is. A papnak adott esküvői stóla ma is: tyúk, bor, kuglóf. Az egyházi szer­tartás előtt régen a menyasszony a nyoszolyókkal az asszonypadok első sorában ült, s csak a lelkész megjelenésekor állt fel. s ment elébe a vőlegénnyel. A szertartás népi tradicionális mozzanata régen is, ma is az asszony avatás, a pap külön intésére a fiatalasszonyhoz, aki az esketés után egyedül áll az oltár előtt: az egyház elbocsájtja az ő lányát, mint asszony is maradjon hú és tisztaszívű az egyházhoz. Beszéde után a lelkész megáldja a fiatalasszonyt. E rítus során az ifjú férj oldalt, távolabb áll. Bakonycsemyén az egyházi esküvői szertartás után az egész násznép megkerüli az oltárt s úgy távozik el. A régi esküvő délelőtt zajlott s lakodalomra este került a sor, a közbülső időt a násznép a kocsmában töltötte, ez volt — a lakosság jórészének szlovák eredetéről is vallva — a hoszpoda. Volt olyan kát. esküvő is, amelynek a során szintén tartottak hoszpodát. Ma az esküvő után — délután, estefelé lévén — azonnal következik a lakodalom. A régi lakodalom ev. vallásos családban csak ima, asztali áldás után vehette kezdetét, mégha a lelkész nem is vett részt rajta, s csak azután tálaltak. A lakodalom különben máiglan hagyományosan kidol­gozott formában megy végbe, s bányászok körében is, és sokmindent megőr­zött századfordulói szokáskincséből. Különösen gazdag mozzanata a fiatal- asszony kikérése tréfás, csintalan találóskérdésekkel, fejtörőkkel, amelyek oly­kor órák hosszat is tart. Tréfákban, csínyekben és változatos népi fordulatok­ban azután sincs hiány. Gazdag népi vallási hagyomány tapad a halott illő eltemetéséhez. Minde­nekelőtt a virrasztás, „verrasztás” szokása. Ma is minden halottat virrasztanak. Még a jelen nem lévőt, pl. a kórházban elhaltat is, főként temetése pillana­tában, de olykor napokon át is, míg el nem hántolják. A virrasztás a lakó­háznál történik, a belső vagy első szobában. A halottat halottas ruhába öltözh tetve a halottas ágyba fektetik, (helyenként már koporsóban ravataloznak), feje alá halottas párna kerül, a lepedő halottas lepedő. A halottas ruhákat a régiek gyakran már életükben megcsináltatták. A virrasztás előtt a halott felkötött állát leoldják. A halott szemére régebben ércpénzt helyeztek. A ha­lottas ágyat a hozzátartozók, az előénekesek, a presbiterek ülik körül. A többi résztvevő távolabb áll vagy ül. A virrasztás estelente két óra hosszat tart, télen olykor korábbra is teszik. Az első világháború előtt pap nem vett részt a vir­rasztáson. Amikor a virrasztók mindnyájan együtt vannak, felállnak, az egyik presbiter néhány vigasztaló szót mond, valamelyik asszony imádkozik, utána a Tranovszkyból elénekelnek öt-hat vigasztaló halottsirató és halottbú­csúztató éneket, utána újra imádkoznak. Ezt követően az előénekes kezdemé­nyezésére megállapodnak a sírásók személyében, ia temetés rendjében és el­osztanak. A virrasztás végén szokás volt a résztvevőket borral-pálinkával kí­nálni, de ilyenkor csak a férfiak ittak, ma ez a szokás már nem dívik. A mai virrasztásnak egyháziasabb jelleget ad az, hogy olykor az ev. pap is részt 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom