Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kardos László: Keresztény népi tradíciók és népi hitvilág a Bakonyalján
kezik, nem hallod a kakasszót, új nap következik” (1023. ének) és a bakter mind a 30 szakaszt végigénekelte újra meg újra, míg a falu munkához nem kezdett. És evvel ébresztette hajnalonta a háború előtt az innen-származó aratócsapat gazdája is az idegenben munkavállaló embereit. Tranovszkyiból énekeltek a vallásos evangélikus otthon a családban is — minden alkalomra illő énekeket. Viharűzőt ha égiháború kerekedett, esőidézőt ha nagy volt a szárazság, halottsiratót ha gyász volt a háznál, hálaadót ha szerencse köszöntött be. A századforduló vallásos ev. családaiban — és ezek nem kisszámmal voltak — az ima és az egyházi ének a mindennapos élettevékenység szerves része volt. „Hétköznap étkezés előtt ima volt; éneklés minden este és reggel, és hangzott sokszor az utcán is, onnan tudták, hogy ki mikor étkezik, mikor tartja az esti áhítatot.” „Mi gyerekek úgy nevelkedtünk, hogy étkezés előtt és után énekeltünk és olyankor állni kelett.” „A Szentírásból olvastak fel vasárnap és ünnepeken és figyelni kellett.” Vasárnap délelőtt a vallásos ev. családokban otthon általában szent énekeket énekeltek. Ha nagy vihar volt, vagy nagy csapás fenyegetett, az egész család letérdepelt, a családanya imádkozott és aztán az idevágó énekbe kezdtek. Templomba az egész család együtt ment. együtt az evangélikus családok, együtt a katolikusok is. Olykor az egész rokonságot is „felszedték” útközben és úgy vonultak át a falun. Együtt vettek úrvacsorát is. A templomban a hagyományos ülésrendnek megfelelően ültek, a lányok és unokák a nagyszülőkkel, az egynemű testvérek is egymás mellett. A családi élet jelesebb eseményeit megszentelő hagyományok közül kiemelhetjük az alábbiakat. Kereszteléshez az evangélikusoknál a múlt század végén tizenkét komát is hívtak s mind ott állt az oltárnál a keresztelő medence mellett. A keresztelt családja mindegyik keresztszülőt komázta. A századforduló óta egy koma is megtette, s a rokonság nem állt már a keresztelő medencéhez. A keresztkoma szokás szerint a rokonságból került ki, s ez a megtiszteltetés gyakran csak a jobbmódúaknak járt ki. Ez aztán keresztszülője lett minden gyereknek, akárhány is született abban a családban. A karesztelés régebben különálló egyházi szertartás volt, másfél évtizede az istentiszteletbe iktatják be, s rendszerint annak a végére teszik. A keresztelő szertartás alatt a keresztanya tartja karján az újszülöttet. A gyermekágyas asszonynak a hagyományos komatálat ma is viszik, elsőnek a keresztanya s utána a rokonok és ismerősök. Régen — ma is — a szülőanya addig nem lépett ki az utcára, míg egyházkelésre nem ment. Ez első tisztulása után következett, a szülés után úgy 2—3 hétre. Bakonycsemyén ez rendszerint két hét után szokásos. A századfordulón az anya az istentisztelet után gyerek nélkül ment egyházkelésre, az oltárnál a lelkipásztor előtt letérdepelt, hálát adott a sikeres gyermekáldásért, a lelkész imádkozott, aZ anya utánamondta az imát, s végül is a pap megáldotta. Ma az egyházkelés közvetlenül a keresztelés után esik meg. A pap rövid imát mond, igét hirdet, az asszony karján az újszülöttel letérdel, a pap után elmondja az imát, aki ezt követően megáldja. Az egyházkelés a mózesi törvényre megy vissza, az új ev. agendában is benn van. A hivő evangélikusok körében az egyházkelés Bakonycsemyén nem igen marad el. A házasságkötés és a lakodalom szertartási körének népi szakrális vonásai közt megemlíthetjük a múlt század utolsó évtizedeiben még szokásban volt Pcendős jegyváltást; -ezt követően az egyháznál „iratkoztak” a jegyesek, akiket aztán háromszor hidettek a templomban. A karikagyűrű-váltás szokása csak újabban 24
