Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kardos László: Keresztény népi tradíciók és népi hitvilág a Bakonyalján
hiedelemvilágnak milyen elemei merülnek itt fel napjainkban, s ezek a vallásos életnek milyen szférájában helyezkednek el, s van-e valamilyen funkciójuk? Elöljáróban azt is el kell mondani, hogy elsősorban az evangélikus népi vallási tradíciók ötlöttek a szemünkbe — lévén az ev. protestáns vallási múlt itt Bakonycsernyén az uralkodó, s csak másodjára a katolikus vallási hagyományok. Adott esetben az e vidéken nagyszámban élő szektahivők körében dívó népi vallási tradíciókra is utalunk. Alaptényként kell leszögeznünk: a bakonycsernyei vallásos életet a korábbi korszakokban a paraszt-bányász falusi lakosság élettevékenységét a mainál ha- sonlíthatatlanabbul nagyobb felületen és sokkal intenzívebben ható vallásosság jellemezte. A termelőmunkában és a családban egyaránt. A századfordulón a nagyobb mezőgazdasági munkákat általában imával kezdték és hálaadással végezték. Például az aratás megkezdése előtt reggel az ev. aratók kaszáikat lerakták a templom előtt, maguk meg betértek a templomba imádkozni. Az ilyen fohászkodáson a pap is részt vett. Cséplés után a géptulajdonos — miután a cséplőbanda a falu gabonáját sorra elcsépelte — cséplőünnepet rendezett, áldomást adott, borjút vagy disznót vágatott, zenét rendelt s megvendégelte a banda tagjait. Ilyen alkalomkor a cséplők bandagazdája hálaadó imát mondott: „köszönjük Uram, hogy a munkát sikeresen végeztük és megőriztél tűztől-víztől bennünket”. Ez a szokás még 1945 és 1949 között is megvolt. Szüret után hálaadó istentiszteletet tartottak a templomban. Vetés előtt letérdepeltek és imádkoztak. Munkavégzés után is térdeplés és hálaadás járta. S így ment ez minden nagyobb mezőgazdasági munkánál. A katolikusoknál itt is dívott a határbeli búzaszentelés, amelyről ma csak a templomban emlékeznek meg. A pünkösdhivőknél vallási hagjmmány a faluban, hogy a termés betakarítása után szeretetvendégséggel egybekötött hálaadó napot tartanak. A házszentelés a vallásos evangélikusoknál és katolikusoknál egyaránt szokásban volt, mindig, rendszerint kisebb ünnepséggel és vendégeléssel egybekötve. A vallásosoknál ma is tartja magát, addig nem rakodnak be, amíg az ev. lelkész meg nem áldja az új házat, ill. a kát. pap be nem szenteli. Az egykori régi falu ev. vallásosságának demonstratív közösségi jellegét örökíti meg az az emlék, amely a templom nagyharangjának első világháborúbéli búcsúztatásához fűződik. A nagyharangot akkor a honvédelem céljára kellett feláldozni. Az egész bakonycsernyei ev. gyülekezet gyerekestül gyászban ott állott, amikor a harangot ledobták a toronyból, amely — így emlékeznek — „egész zuhantában sírt”, míg földet nem ért. Az emelőrudakon, a szállító- kocsin, a lovakon gyász-szalagok csüngtek, így kísérte ki a búsuló gyülekezet a búcsúzó harangot a megye határáig, amely akkoriban a községhatárral esett egybe. Az emlékezök szerint ehhez hasonló megrendülés utoljára a múlt század nyolcvanas éveiben, a templom és a falu égésekor, fogta el a hivő lakosságot amikor is ,,a kísértetiesen égő orgona siratta meg a pusztuló falut”. A vallásos érzésnek emez emlékezésekben a holt tárgyakat is „átlelkesítő” volta nem véletlen műve egy olyan községben, ahol még a bakter is egyházi énekekkel ébresztett: a falu parasztjait. A felszabadulásig hajnali három és négy között minden nap felhangzott a Tranovszkyból*: „Ébredj fel álmaidból, a hajnal érTranovszky: Régi és új egyházi énekek c. munkája a községbeli evangélikus lakosság kedvelt egyházi énekeskönyve. 23
