Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Mátyás István: Cáfolatul, a kétkedőknek. Két dráma az évad második feléből
színház MÁTYÁS ISTVÁN Cáfolatul, a kétkedőknek Két dráma az évad második feléből Az 1975—1976-os színházi évad második felének bemutatói között elfogadható és — ezt is bátran leírhatom — megnyugtató arányban szerepeltek kortárs magyar drámaírók új alkotásai. Tíz-tizenöt drámát is említhetnék, de akkor a folyóiratok és a bennük közölt írások szabott terjedelméből következően kevés szó jutna egyre-egyre. Éppen ezért nem a felsorolást választom, hanem a bemutatott drámák többségére elismeréssel gondolva kiemelek kettőt közülük. Szabó Magda Az a szép, fényes napja az egyik, Illés Endre Spanyol Izabellája a másik. SZABÓ MAGDA: AZ A SZÉP, FÉNYES NAP Ha a történelmi személyeket és a színpadi jelenetekké formált eseményeket nézzük, közel ezer évvel korábbra visz bennünket Szabó Magda új drámája, amelyet a budapesti Nemzeti Színház mutatott be. Az időszámításunk szerinti első évezred utolsó évtizedének egyik napján vagyunk, Géza fejedelem udvarában. Megtörtént már az augsburgi csatavesztés, a magyarság az államalapítás és a kereszténység felvétele küszöbén áll. A dráma azt a napot idézi elénk — természetesen sajátos Szabó Magda-i felfogásban —, amelyik közvetlenül megelőzte Géza fejedelem fiának, az ifjú Vajknak Istvánná keresztelését. A pillanatnyi helyzetet három férfi személye, gondolkodásmódja és néhány cselekedete jelzi és jellemzi a drámában. Az egyik a Géza udvarában élő öreg Gyula, akit már félretettek, tétlenségre és az emlékein való rágódásra kényszerítettek, de ezen a napon még egyszer „előveszik” rövid időre. Igazi feladatot azonban nem kap, csak afféle kiállítási tárgynak, a keresztelésre érkező külföldi küldöttek miatt rendezett látványos külsőségek egyik díszítő motívumának szánják. Gyula, mint életének korábbi szakaszaiban is, komolyan veszi a feladatát, nem látja — vagy nem akarja elhinni —, hogy csak játékszernek tekintik. Személye és helyzete komikussá válik, de az író lehetőséget ad neki, hogy egy kiemelt pillanatban, a dráma egyik legfontosabb pontján a jelentős hősök sorába emelkedjen. Ez az a pillanat, amikor az öreg Gyula megöli Böngét, egykori harcostársát és barátját, akivel még együtt kalandoztak, s aki utolsó képviselője volt a múltnak, letűnt éveire emlékeztette. 254
