Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Békés Sándor: Egy barbár élete (elbeszélés)
egészen az aknaudvarig, a házak, fészerek belopakodnak az erdőbe. Itt ér valahol véget a város. Anna-akna a komlói szénmedence egyik legrégibb aknája, s egyben az az akna, melynek sorsa, életútja a legszorosabban összefüggött a nagy országos események alakulásával. Jex Simon mérnök kitűzése alapján Engel Adolf mélyítette itt, a Keleti bányamező szélén, az első aknát. Innen indult a harc a komlói szénmezők birtoklásáért, mert az akna üzletpolitikai szempontból is stratégiai helyen épült. Néhány évtizeden át ebből az aknából indult el szinte minden valamire való kezdeményezés, hogy növeljék a termelést, illetve hogy alaposabban megismerjék a geológiai helyzetet. S aztán, 1926-ban, becsukták Anna-aknát. Űj aknák épültek, nagyobbak, erősebbek. S általában: deffenzívá- ban volt akkor a bányászat. Az újranyitásra 1952-ben került sor. Ez önmagában is beszédes tény volt, s most ide, ebbe a halottaiból feltámadt bányába érkezett meg a zenekar, s jöttek szép sorjában a város vezetői... Anna-akna Komló közepe lett, s már csak percek választották el attól, hogy nevét szárnyra kapja a hír ... Itt van Ambrus Jenő, a városi pártbizottság titkára, Gallusz József, a DISZ-bi- zottság titkára, üzemvezetők, műszakiak, s ki tudja hány újságíró. Még tíz perc van két óráig. Búg a ventillátor, lelkes kis irodistalányok szaladgálnak. A zenekarra senki se néz — hát játszani kezdenek. Aztán két óra lesz, de nem történik semmi. A helybeli vezetők zavartan nézelődnek; a zenekar új számba kezd, majd elbizonytalanodik és csend lesz. S ekkor a csatlós elkiáltja magát: megjöttek...! A zenekar apait-anyait belead, az újságírók előre tülekednek, hogy lássák Komló, az egész magyar szénbányászat új hőseit. öten jönnek, öt kormos, rongyos, rossz testtarlású .ember. A sáros gumicsizmák szára letűrve, egyikük fején ütött-kopott bőrkebak, a másikon egyszerű svájci, a harmadikon siltes sapka. A fekete ingek köldökig nyitva Porálarc a nyakban, nehéz lámpák, öt elgyötört ember. Öt átlagember. Legalább magasabbak, erősebbek lennének, ha már ilyen sárosak, piszkosak, szegények! Az újságírók tagadhatatlanul csalódottak. Melyik lehet Molnár? Nyilván a legerősebb, az a válllas ... De nem, .ez se stimmel. Molnár majdhogynem a legkisebb. Vékony — lábszárán klaffogva lötyög a csizma. Zúg a taps, zúgnak a hangszerek. A nap izzik. Az öt ember pedig jön, s nevet. Közelről még egyszerűbbek, még mindennapibbak. Nem baj ... Mégis, szép ez a nap. ..! Molnár István ifjúsági vágathajtócsapata teljesítette vállalását, s elérte a havi 100 méteres előrehaladási sebességet. Megtörtént amit senki sem hitt. Egy hónap alatt közel három hónapi teljesítményt értek .el. ölelések, csókok, virágok. Ök öten szédülve állnak az ünneplők gyűrűjében, de az igazi élmény számukra, a lelkűk legmélyén, mégsem ez az ünneplés. Nagyobb, igazabb, emberibb dolog, ami áthatja őket, s ez saját erejük tudata. Mindent elérhetünk ... Mindent lehet ... A vezetők Molnár István kezét rázzák, szenes arcát csókolják, ő pedig arra gondol: megmondtam, ugye ... Fél három van, amikor az újságírók elrohannak. Molnár marad, s nem is sejti, hogy most indult el egy úton, mely beláthatatlan messzeségekbe vezeti majd. 219
