Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Békés Sándor: Egy barbár élete (elbeszélés)
III. A SOKARCÜ KOMLÓ Mindennek éppen 24 éve. A régi iratok, fényképek fölé egy markáns, de megöregedett arc hajol. Hangosan kell beszélni — Molnár István kissé nagyot hall. Egyik szeme is ... Zihál, s úgy nevet, mintha a zokogás rázná. Pécs, Szigeti út. Példásan, rendben tartott, nemes vakolatú családi ház, garázzsal az oldalán. Se nem kisebb, se nem nagyobb ez a ház szomszédainál. A mecsekszabolcsi Békaváros fullasztólevegőjű bányász lakása volt a kiindulópontja, s ez a végállomás. A két pont között egy tíz éves epizód — fényben, ragyogásban. — Mikor volt Anna-aknán? — Nem is tudom ... — Komlón? — Gyakrabban ... — Vajon vissza lehet-e emlékezni ennyi év után arra, mit is gondolt azon a bizonyos napon, 1952. június 25-én, amikor munkatársai élén kifelé haladt a bányából? — Mindenre emlékszem szinte; a legtöbb esemény órára bennem van. Meg tudom mondani például, mikor volt nagyobb géphibánk, mikor gyengült le a kompresszorokban a levegő... Amikor jöttünk kifelé, úgy éreztem magam, mint egy boldog, gondtalan gyerek. Elértük, amit célul tűztünk. Bebizonyítottam, hogy lehetséges 100 métert haladni előre egy hónap alatt, s megmutattam azt is: nemcsak az erő számít. A siker titka a munkaszervezésben rejlett, a ciklikus technológiában és munkarendben, melyet álmatlan éjszakák során alakítottam ki. — Hogyan kezdődött...? — 1952-ben városi rangot kapott Komló. Városi párt- és DISZ-bizottság alakult. Én ekkor — 1950-től —, az aknamélyítők pártszervezetének titkára voltam. Ennek meg a következő a története. 1945-ös párttag vagyok, de a felszabadulás után sokáig a területi alapszervezetekben működtünk. Amikor megalakultak a bányászalapszervezetek, átigazoltattam magam, de semmiféle rangom, címem nem volt. Egyszer taggyűlésre hívnak. Meglehetősen rossz volt a hangulat: a sok összeverődött emberből nem tudott még kollektíva kialakulni. Látom ám, ott van a taggyűlésen Duga Jóska. Ö volt a tröszt párttitkára, nekem testi-lelki jóbarátom. Kőműves volt ő is eredetileg, akár csak én; együtt voltunk inasok. Amikor meglát azt mondja: Jó, hogy itt vagy, komám, szükség lesz rád. Ebben az időben az anyagokkal való takarékosság, ésszerű gazdálkodás volt a központi kérdés, s ez bizony Komlón nem volt éppen jellemző. Aztán suttogtak az emberek arról is, hogy a mi titkárunk az szb-titkárral eldorbézolt egy pesti úton 30 ezer forintot. Gondolhatja, milyen képet vágtak egyesek, amikor meglátták Dugát. Rettegtek tőle az ilyenfélék, mint ördög a tömjéntől. Azt mondta Duga az egyik elvtársnak: ezek repülnek. Te felállsz, s Molnárt jelölöd ... Hát így történt. Párttitkár lettem, huszonnyolc éves fejjel. Megállt a szívverésem, de egyhangúlag elfogadott mindenki. Háromszoros sztahanovista voltam már ekkor, ismertek. Ekkoriban az altárót építettük, 60-70 métereket hajtottunk havonta. Megvolt a pénzünk is — 3000-3500 forint körül kerestünk, ami akkor szép summa volt. Szóval egy perc alatt minden megváltozott: párttitkár lettem — 1100-ért... — Aki változatlanul hajnali négykor kezdte a műszakot... — Pécsett laktam, a négy órai busszal mentem ki, tényleg minden hajnalban. 220