Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Békés Sándor: Egy barbár élete (elbeszélés)
a DGT aknáiban. 1930—1940 között mintegy ötven sújtólágrobbanás, gázkitörés, illetve kőzet- és szénomlás pusztított a pécsi bányákban, nem csoda hát ha idős Molnár István három kegyetlenül nagy pofonnal válaszolt fia bejelentésére: apám, én is bányász leszek ... Így lett Molnár István kőművesinas, vagy ahogy a telepi gyerekek hívták: Lovrics szamara. Lovrics mester nyomorult volt maga is, tizenhárom gyerek apja, nem csoda hát, ha nem futotta neki kocsira, lóra. Az inas hajnali hatkor kezdett — a tizenhárom gyerek cipőjének kipucolásával. Aztán jött a kiskocsi: felpakolták a szerszámot, homokot, cementet, meszet, s gyí, fakó, gyí szamár! húzták a kiskocsit keresztül-kasul a városon. A mester úr a járdán, a kocsi az út közepén. 1940 októberében szabadult. Az inasnak nagy szeme volt, inassá lenni nem volt nehéz dolog, hisz az inas ingyen munkaerőt jelentett a mesternek, de segéd kinek kellett ezekben az években? Így hát ifjú Molnár István, újdonsült kőművessegéd, néhány napos lődörgés után egy szép napon beállított Pécsbányára. Bányász lett az apja üzemének szomszédságában, anélkül, hogy egy szót is szólt volna erről bárkinek. II. Ö LENNE AZ? Hát így kezdődött. És most indítsuk el képzeletünk vetítőgépét! Komló, 1952. június 25. Az egykori parasztfaluból lett bányászfalu rangját tekintve már város. Az alakuló új városközpontban áll a Szénbányászati Tröszt büszke épülete, épülőben a tanács, a posta és a pártbizottság székháza. Kökönyös kockaházainak képe bejárta az országot. Innen lentről, a sáros falusi főutcáról, olyanok a dombtetőről érkező fények, mint a látomás. Minden nap hoz valamit. Gépek jönnek, idegenek, vendégek, riporterek. Komlónak nincsenek hétköznapjai. Feszített és felfokozott az élet. Sár, zsúfoltság, rendetlenség — az akkori városról készült képek körülbelül ennyit mondanak a mai nézőnek, akkor azonban mindez az erőről, az ígéretes holnapról beszélt. Az épülő falak felett este kigyúltak a villanyok: a kőművesbrigádok dolgoztak éjszaka is. A város legfontosabb pontján, valahol ott, ahol a Május 1. mozihoz kanyarodik az út dicsőségtábla állt: minden nap új harci jelentésekkel, új hősök neveivel. Lehet, sőt biztos, hogy sokan nem hittek mindabban, amit a jelszavak harsogtak, de kivonni magát szinte senki sem tudta e hatalmas sodrású rohanásból. Egy öreg komlói mondja: olyan volt ez, mintha egy óriási, földöntúli, zenekar játszott volna — vérforralóan és ellenállhatatlanul. Az indulók hangja betöltötte a város, a lakások minden szeglelét, behatolt a fejekbe, a szívekbe, s az emberek többségét magával ragadta, vitte, repítette mámorítóan új élményeket adva. Volt, aki nem akarta ezt, megpróbált ellenállni ,de bármit is érzett, vagy gondolt, az esze, a szíve bárhogy is tiltakozott, a lába egyszercsak megmozdult, s ha óvatosan is, de verni kezdte a taktust... Tehát: Komló. 1952. június 25. Délután fél kettő. Anna-akna udvarán teherautó áll meg: megérkezett a bányászzenekar. Az irodisták kisettenkednek a folyosóra, megtelnek kíváncsiskodókkal az ablakok. A Zobák felé vezető úton vagyunk, egy megejtően szép völgy fenekén. Az erdő lefut 218
