Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Békés Sándor: Egy barbár élete (elbeszélés)
lettünk vezet. Itt jöttek, ötszázan voltak? Többen? Jó, hatszázan lehettek. Kitti Mátyás, a résztvevők egyike — azt állította: nyolcszázan voltak, éppen. Mindegy. Tény, itt jöttek, ezen az úton, ezek mellett a törpe, ritka-sörényű fenyők között. A bokrok girhesek, néhányon vörösre aszott levél. A dörrenés először mintha felfelé szállt volna, élesen, vadul, mint a kilőtt nyíl, aztán meg visszahullt a falu házai fölé, s szélesen elterülve az ijedt utcák felett szinte a földre nyomta az egész települést. Most csend van. Mert a harmonikaszó, a motorberregés, a hirtelen-széllel jött gyereksírás is része a csendnek. Nincs dörrenés, nincs sikoly. És persze fáklyák sincsenek. Pécs—Szabolcs egyedül van, éli a maga mindennapi életét. Ez a szép, szelíd falu ott, Pécs háta mögött, a maga rejtélyes útaival, ösvényeivel egy külön kis világ — sajátos múlttal, szokásokkal, determináltsággal. Templomtorony, aknatorony. Palotaszerű új ház. Gőgös polgárház a múltból. Fehér falú bérlakás. A szépen rendezett faluközponttól elvékonyodó út fut jobbra: itt csobog az aprócska Szabolcsi-patak. Elmaradoznak a szépen vakolt, derűs homlokzatú házak — mintha az időben haladnák vissza. Ez már a múlt. Partoldalba vágott kisház, hosszú, ikerlakásos bányász ház, fészer a disznóknak ... Itt egy akna lejárata volt valamikor, állítja egy járókelő, de az is lehet, hogy csak egy egyszerű feltörés... Amott drótkötélpálya csillesora csattog. Erdők, gyümölcsösök, tenyérnyi kertek a sziklás domboldalban — telisteli ipari létesítményekkel, rekvizitumokkal. Ebben a faluban született 1922. augusztus 25-én Molnár István. Könnyű elképzelni. A játékok között ütött-kopott bányászlámpa van, a csínyek között: bányajárás az aknának kinevezett kútban ... Molnár István egészen vékony, törékeny gyerek, a gyermekközösségekben azonban nem mindig a nyers erő számít. Kezdeményező szellemű. Elképzeléseit úgy tudja kifejteni, hogy követni kell. Valahogy így kellene kezdeni Molnár István életútjának megrajzolását, ha Molnár — mondjuk — hadvezér lenne, vagy legalábbis politikus. De hát nem az lett. Tehát: Mecsekszabolcson, a Palahegy alatt, az úgynevezett Békavárosban nőtt fel, ahol a mindennapi játék része volt a rőzsegyűjtés, erdei falopás. Apja Zádor- ban született — kanász volt. Anyja kátolyi — szintén pásztorcsalád sarja. Mecsek- szaibolcs számunkra az ígéret földjét jelentette, míg el nem érték. Protekcióval került az öreg Molnár a bányához, s ez az egyik tény, amely meghatározta további élete alakulását. Nem volt munka, amire azt mondta volna: nem. Bizonyítani akart. Az elsők között kezdte a munkát, az utolsók között szállt ki. Tehát: megtett mindent, hogy befogadják. Talán .ezért is okozott mindenkinek olyan meglepetést, mikor aztán ledobta a csákányt. A legkisebb igazságtalanság is felforralta a vérét. Ez a pusztai élet, a természeti ember kiölhetetlen reflexe lehetett. Vad volt és ösztönös, de tulajdonképpen mindenki így indult el valamikor azon az úton, mely a munkásmozgalomhoz vezetett. Idős Molnár Mecsekszabolcson és Islván-aknán baloldali érzelmeiről híres, illetve hírhedt ember. Szívósságával eljutott a csapatvezetői rangig — „izgágasága” révén örökös létbizonytalanságban élt. Örökös feszültség, harc a felszínen maradásért, s mindennapos életveszély. Évente 5—6 ember veszett a bányába, s legalább tízszer ennyien lettek örökre nyomorékká. 1923-ban tíz, 1924-ben hat, 1929—30-ban összesen 14 ember pusztult 217
