Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - Hajnal Gáspár: Csínyek, lázongások
kertben totyogó Csaba után kedélyesen csónakázó apja mögött nagy evezőt fogó apró Csaba következett. De hosszadalmas lett volna széttelepítsni egymás közeléből a különböző nénikék ölében ülő Csabákat, óvodás Csabákat, kisbiciklis, lufis, rolleres Csabákat; együtt hagytam hát, elfoglalva velük több, mint másfél négyzetméternyi területet. Szűkebb családi kört: Csaba és a szülők meleg mosoly- lyal — lejjebb raktam, a huzamosan bámészkodók számára; összrokoni képre egybegyűlteket feljebb, mint beláthatatlan erdőt, a magaslatra. — Tud adni egy Corontint? — Nincs — mondta Julis — nekem Eleniumot írt a Szmolka doktor. — No jöjjön — helyükre toltam a székeket és felszedtem pár elpottyantott csíptetőt meg szöget a parkettről. — Eltűnünk! lent maga megvárja Csabát és átadja neki Sacika üzenetét, hogy rohanjon hozzá, életbevágóan fontos! Messze lakik innen? — Eléggé — kuncogott Julis — öt buszmegálló! — Nyugtassa meg Csabát, hogy a vendégeit maga beengedi közben! — Becsuktam az ajtót, hogy csak belépés után lássák meg, mi van a szobában. — A vendégeknek aztán bizalmasan odasúghatja, hogy ne csodálkozzanak semmin! mert Csabika nagyon családias érzésű!... mindig maga körül akarja látni a rokonait... nagyon szívére veszi, ha ezért gúnyolják... — Bezártuk a lakásajtót, de nem bírtunk a lépcsőházból észrevétlenül kisurranni. Felülről egy lakó köszönt; Julisból válasz helyett kipukkadt a röhögés. Elmentem a nadrágokért Gigler úrhoz. A szabó már topogott az izgalomtól, karján a két tiszta, élesre vasalt farmerrel. Megkönnyebbülten sóhajtott, mikor elosontam velük, Szászék ablaka alá. Iparkodtam botommal felböködve visszaállítani a lopás előtti, száradó pozitúrájükat. Utána a D/2-nél még láttam Julist, amint Csabának magyaráz. A fiú végül elrohant az autóbuszmegálló felé. Julis széket hozott ki magának, ráült, sámlit tett nyújtott lába alá; én meglapultam az egyik házsarok mögött. Negyedóráig kellett vámunk, akkor felbukkant két szakállas óriás, cigarettával unottan lógázó kezükben. Csaba első vendégei! Julis bizalmas mosollyal ment eléjük. A szakállasok kelletlenül álltak meg: jobbnak láttam a fejem visszahúzni; mikor újból kilestem, Julis éppen átadta nekik a lakáskulcsot. Lomha léptekkel vonultak be a D/2 kapuján. * Zöldbulit minden év májusában tartanak, egy kis tisztáson az Ifjúsági Tábor felett. Az új lakóházak hetvenkettőre épültek fel és az ittlakó fiatalok — azok, akikről a többség úgy döntött, hogy rendesek — már hetvenháromban bulival ünnepelték a tavaszt. Most, mikor felkapaszkodtam a holdfényben, a tisztáson csak három pár táncolt. Két szemüveges fiú és egy mozgékony lány tevékenykedett a magnó körül; iparkodtam észrevétlenül föléjük kerülni, vissza a fák közé. Itt bújtak össze ilyenkor a többiek, a párok, kidőlt fatörzsön és kövekre rakott deszkákon kucorogva. Ügy tűnt, hogy a bokrok nedvesek már; megtapogattam mellényzsebemben a szalicilt és meleg tenyeremet hol derekamhoz, hol forgóimhoz szorítottam, míg a kezdődő fájdalomérzet vissza nem vonult. —■ Tűnés innen, de gyorsan! — ordított fel az egyik szemüveges. Parancsolóan kinyújtott keze nagy árnyfolyosót tolt a fűre az egyetlen villanykörte alatt. A táncosok válluk fölött pillantgattak ki a tisztás széle felé. — Nem fogom egész este a hülyeségeit lesni — kiabált a szemüveges —, hallja? magához beszélek, Véntaknyos! nyomás vissza oda, ahonnan jött! Széttártam a karomat. — Miért?... Miért ne jöhetnék ide én is, táncolni? A lányok tágra nyílt szemmel néztek rám. Az egyik nevetett és sugdosni kezdett valamit. Feléje fordultam. 211
