Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Három évtized

szülőföldünk

PÖSFAI H. JÁNOS

Három évtized

Beszélgetések a felszabadulásról

„Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel, a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél.”

(József Attila)

A felszabadulás esztendejében, 1945-ben tizenegy éves voltam. Túl fiatal ahhoz, hogy a nagy sorsforduló lényegét megértsem, de ahhoz már nem gyerek, hogy észrevegyem: valami nagy dolog történt. Apám, a mindig más cselédje, az uradalmak kazalrakója hozta meg a hírt: földet osztanak. Nekünk is mérnek, gazdálkodhatunk. Mindig lesz kenyerünk, örökre hátat fordítunk a szegénységnek. Az első pillanatban eszünkbe sem jutott, hogy a gazdálkodáshoz nem elég a föld, a hit; igásá'llatok, szerszámok kellenek, nekünk pedig még egy borzas borjúra sem telik. Örültünk azért a magunk módján, hittük, egyformák leszünk azokkal, akiktől naponta hordtuk a kannatejet, s akikhez éven át napszámba jártunk. Szegényemberek módján tervezgettük új életünket.

Emlékszem, amikor a szomszéd faluban megnyílt a paraszt tanítóképző, melyet Illyés Gyula javaslatára Móricz Zsigmondról neveztek el — tudásra éhesen egyszerre jelentkeztünk volna mind arra az iskolára.

Szemére vethetjük-e a sorsnak, hogy sem népes családunkból, de még a magunkfajta faluvégi szegénygyerekekből sem jutott el egy sem a paraszt tanítóképzőbe? Túl közel volt még ahhoz, hogy elegendő bátorságunk legyen hozzá.

Felnőtt fejjel, régesrég hátat fordítva a múltnak, hányszor tűnődtem el azon, mit is jelent a felszabadulás? Ma tudom már, hogy nem sűríthető egyetlen eseménybe; nem annak puszta ténye, hogy azon a langyos március végi délutánon megjelentek falunkban a csillagos katonák. A felszabadulás ennél sokkal több; milliók ki vergődése évszázadok bozótjából; egyének sorsváltozásának máig tartó hosszú folyamata, mely 1945-ben kezdődött. Évek, évtizedek ahhoz, hogy megtanuljunk élni a szabadsággal, hogy felismerjük a szükségszerűséget. A harminc év elegendő volt ahhoz, hogy leküzdjük a szegénységet, kenyértelen embert nem találni ma már sehol az országban. De sokan vannak még ma is, akik számára tart, vagy talán még mindig késik a felszabadulás.

53