Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Szent György utca 9.

megkapott épületbe, ahol a kollégiumunk kezdettől fogva van, szeretnénk áthelyezni a Szent György utca 13. alól a konyhát meg ebédlőt, és a Kossuth utcából a tanműhelyt. A tervek elkészültek, kifizettük, megszereztük hozzá az építőkapacitást is, de a kivitelezéstől elestünk. Időközben a szaktárcától a megyei tanácshoz kerültünk, s a MÉM már nem vállalta azt a 15 milliós beruházást, amely számunkra a megoldást jelentette volna.

— Mi várható az új helyzetben?

Tuskó László: Bízunk abban, hogy a megye megértéssel fogadja problémáinkat és segíteni fog.

Gál István: Mire a törzsgárda nyugdíjba megy?

Tuskó László: Nézzétek, gondosan fogalmaztam. Az igazság az, hogy amit a MÉM könnyebben ki tudott volna fizetni, azért a megyei tanácsnak lehet, hogy mélyre kell nyúlni a zsebébe. Ami pedig a falakon belüli fejlődést illeti? Nem korlátlanul, de meglehetős számban rendelkezünk a hagyományos és a korszerű szemléltetőeszközökkel. Annyi mikroszkóp, földmérő műszer, vadgazda- ságtani felszerelés és motorfűrész, amennyi kell, van. A gyakorlathoz is beszerezhettük azokat a kisgépeket, amelyekre szükség volt. Az utóbbi években a MÉM támogatásával jelentősen fejlődhettünk. Van traktorunk, csuklós traktorunk, erőgéphez kapcsolható permetezőgép, és különböző adapterek. A tanulókat saját mikrobusszal, teherautóval és autóbusszal szállítjuk az erdei gyakorlatokra. Eléggé jól felszereltük fém- és famegmunkáló gépekkel, kézi szerszámokkal a tanműhelyünket is. A nagyobb gépeket és a szakmunkát a gyakorlati bemutatókhoz saját költségünkre rendeljük meg a Tanulmányi Állami Erdőgazdaságtól. Elvben, mert gyakorlatban azért nem ennyire egyszerű a dolog. Az a kettősség, hogy a tanulmányi erdőgazdaság termelő üzem is egyben, s az a körülmény, hogy anyagilag nem érdekelt az oktatásban, rányomja bélyegét a gyakorlati szolgáltatásokra.

Gillay József: Nahát a felsoroltak is csak a fejlődésünket illető pesszimizmusunkat erősíthetik. Gazdagnak látszunk, pedig csak az oktatás szükséges feltételeihez jutottunk el. „Ezek toronyban vannak a többiekhez viszonyítva, és még ők kérnek 15 milliót.” Pedig az állandó fejlődéshez többre, a szint tartásához pedig újra és újra azok az anyagiak kellenek, amiket eddig is megkaptunk. Nem lehet olcsóbban megoldani, de kérdés, hogy a megyének majd megéri-e? Mennyit? Évente 6—8 gyereket küldhetnek hozzánk, s ugyanannyi végzett erdészt kapnak, a többinek Dunántúl más tájai látják hasznát. Kötelessége az egy megyének, hogy országos kategóriákban gondolkozzék?

A derékhad csak lépeget

— Milyen trófeákat szerzett az idők során az iskolai KISZ?

Koronái Imre: Legalább tizenöt alkalommal megkaptuk az építőtábori első helyezésekért a KISZ KB vándorzászlaját. A legutóbbi 7 éven keresztül kihagyás nélkül. Sajnálom, de ez a sorozat a nyáron megszakadt.

— Az elesett öregeket patronáljátok?

Koronái Imre: Szerződést kötünk a városi tanáccsal az öregek támogatására. Legalább 15 pár fiú járja a várost. Dicsérik őket. Évente úgy 8 ezer órát fordítanak társadalmi munkára a gyerekeink. Ennek részben az iskola, részben pedig a város látja hasznát.

Tuskó László: Nézd. Erősek, és dolgozni is megtanulnak a legényeink. He65