Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember (elbeszélés)

tek a kislibák. Maglibát nem sikerült nevelni, ahhoz induló tőke kellett volna, és gazdálkodni sem, tud ám a tanulatlan ember. Sűrűn érte baj a jószágokat. Elég az hozzá, hogy háromnegyed részben adósságra vettük meg az első kis- holdat. Teleültettük fával, mert soha nem ehettünk eleget a gyümölcsből sem. Erdőnek kereszteltük el. A következő darabhoz akkor jutottunk, amikor apádnak elhaltak a szülei. Eladtuk a messzi földet, és itt vettünk helyette másakat. Ezt meg Bányának neveztük el, mert homokdomb húzódott a közepén. Amikor szülédék harminc évi ápolásáért rám szállt ez a ház meg ez a kis föld itt hátul, akkor lett volna könnyebb, de ti már kirepültetek. Ezért nem tudtunk taníttatni benneteket, pedig nem voltunk értetlen szülők.

Másnap hajnalban elutazott. Néhány tojást meg a hízott kacsát tudtam ráerőltetni. Jön a tél, kislányom. Ha megint elmegyek hozzátok, csak elkótyavetyélem. Nem tudok én már piacozni, mindenben másokra szorulni meg röstel- lek. Aztán én is nyugodtabb vagyok, ha adhatok valamit. Jól van, édesanyám, elfogadom. Na, csakhogy.

Járdánk lesz. A doktor úr a tanácstagunk, ő járta ki. Előbb nem akarta a város, hogy a mi utcánkba is járda kerüljön, mert csak félig van beépülve. Hát ebben van igazság. Elég lassan szaporodnak a házak, pedig 1904-ben, amikor édesapámék beköltöztek a majorból, 10 ház már megvolt. 1925-ig 16 ház épült, 1950-ig 3, 1964-ig 1, azóta 7. Közben eltűntek a nádtetők. Az egyetlen kis ablak helyére kettőt vágtak. Téglával rakták ki a házak elejét. A drót meg a deszka- kerítést tégla, beton vagy rácsos vaskerítés váltja fel. Járda azért mégiis nagyon kell. mert töredezett meg hiányos is már ez a mostani. Az anyagát az uradalmi jégpince bontásakor hordatta ide az uram 45-ben. Végül úgy egyezett bele a város, ha az utca lakói besegítenek. Aki tud, munkával, aki nem, pénzzel. Azon ment sokáig a vita, hogy a foghíjakat ki fizesse. A végén a doktor úr rezzented, rájuk. Elviteti az anyagot, ha nem lesz meg gyorsan az egyezség. Van ám olyan sor, ahol még kevesebb a ház, mégis szívesen vállalnák a hozzájárulást. Erre elkezdődött a munka. Járda ugyan csak az egyik oldalon lesz, de betonból, és 80 centi széles. Nekem óriási könnyebbséget jelent a sima út, akadozik már ebben a korban a láb is.

Végre megjött a kárbecslő. Mérgesen durkált a cseréptörmelék közt, összekereste a fadarabokat, még a padlásra is fölment az új gerendákat megszámolni. Akármit mondtam, mindennel ellenkezett, nehogy passzoljon a szó. Ekkor odaadtam neki a följegyzést, amit a fiam csinált a kárról, meg a vásárolt anyagokról. Figyelmesen megnézte, végül nem tudott mást mondani, csak annyit, hogy miért nem szóltunk, amikor a szomszédban járt. Mondtam, én magatehetetlen öreg vagyok, de mért nem szólt maga? Láthatta, milyen csúnyán elbánt a házzal a vihar. Azt is tudta, hogy biztosított vagyok. Hát olyan nehéz azt kitalálni, mi fáj a másik embernek? Pedig maguk azért vannak, hogy kitalálják. Tudja-e, hogy minden kis nyugdíjam, amit a szövetkezettől kapok, a javítgatásokra ment el azóta?

A végén 1200 forintban állapította meg a kárt. Még kezelt is, amikor elment, és azt mondogatta, utána is jöhet ellenőr.

Tökfalu, Sírom, Kutyanyak, mind földész-faluk. Abban az időben, ha az uraság nem tudta saját igával beművelni a földjeit, földészeket fogadott. Földész az lehetett, akinek két jó munkabíró lova és gazdasági szerszáma volt. Tizenkét hold földet kapott az uraságtól. Alit rajta egy nádtetős cselédház két szobával, egy konyhával, két tűzhellyel. Az utca felől liciumsövény kerítette. Kútja nem volt, közös kútra jártak az emberek. Itt szoktak pletykálni, vesze513