Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember (elbeszélés)

ura nem is válaszolt a levelekre. Ekkor úgy döntött a lányom, hogy fölajánlja a részét az államnak, a másik felével meg csináljon, amit akar a volt ember Talán el leheítne perelni tőle azzal, hogy egyedül ő fizette a megváltást, de nem akarja. Magas a vérnyomása, fölment a cukra is, tönkretenné az egészségét a pereskedéssel járó izgalom. Hát ezért iparkodott annyira már a kezdet kezdetén, hogy erre is, arra is fussa a hétből. A végén aztán semmi sem intéződött el, csak az ideje veszett szegénynek.

Az utolsó nap még bevásárolt, lerakta a csomagokat a konyhaasztalra, azután kiment. Előbb a kacsához, aztán a jórce bontásához láttam. Kint a kút mellett szoktam az ilyen munkákat csinálni, de a vihar óta még mindig rossz a kút- rovásom, meg így októberben már meleget kíván, az ember. Gondoltam, Berki szomszédhoz megy búcsúzni. Érdeklődik majd Rozika után is, tényleg haza akarnak-e költözni. Amikor meghallotta, mit tervez a lánykori barátnéja, kicsit elgondolkodott.

Végeztem a jércével, még mindig nem jön. Megyek ki, hol lehet ennyi ideig, hát ott áll a góré előtt, nézegeti az öreg szerszámokat. Egy kicsorbult rozsdás kasza, ujjnyira elvásott vén kapák, a marokszedő kuka, egy törött gombosvilla, a gyomláló kaparósak meg a hernyózó olló árválkodnak ott a lécek közé dug- dosva. Gondoltam már többször, ásatok egy gödröt a sógorral és belehányatom ezt a sok lomot, de még nem volt szívem hozzá.

Mit nézel, kislányom? Nem is tudom, édesanyám. Most éppen arra gondoltam, amikor hazaküldtek a napszámból, mert feljött a nap, mire kiértem. Néha eszembe jutnak ilyenek.

Persze, hogy eszedbe jutnak. Nagyon korán munkára fogtunk mi benneteket. Te tizenkét éves voltál, az öcséd kilenc, amikor két hold harmados cukorrépánk volt a sopa alatt. Ahogy vége lett a tanításnak, nem haza, a répaföldre jöttetek. Amilyen szamarak voltunk, nem gondoltuk mi, hogy játszani is kéne ezeknek a gyerekeknek. Ügy voltunk vele, játszhatnak eleget az iskolában, az a kis munka nem árt. Apátok jó darabot felásott, hogy mire kiértek, legyen mit kalodába hordani. Egyszer csak ott talállak benneteket sírva az vegyik répahalom fölött. Hogy nem dolgoztok tovább. Szedje össze, aki szétszórta. Szegénykéim.

Hangosan annyit mondtam, gyere be, kislányom, hűvös az este. De odabent csak kierőszakoskodott belőlem a szó.

Neked volt a legnehezebb, kislányom, meg az öcsédnek. A kisebbeket már könnyebben neveltük, segített a ti munkátok is. Mindég azon iparkodtunk apáddal, hogy legyen egy kis földünk. Itt az utcában szerettük volna, hogy ne kerüljön sokba az iga, és hogy vasárnaponként könnyebben elvégezhessük rajta a gyalogmunkát. Elterveztük apáddal, libákat veszünk. Kétszer megtépem, utána megtörnöm, és eladjuk őket kövéren. Veszünk három malacot minden évben. Amikor meghíznak, kettőt piacra viszünk, egyet levágunk magunknak. Hozzá tudunk tenni valamit a pénzhez a napszámokból is, és majd kölcsönt veszünk fel. Csak az első holdat megszerezzük, aztán már könnyebb lesz.'Segít a föld. Nőnek a gyerekek. Amikor letörlesztjük az adósságot, újra libákat veszünk meg malacokat, kölcsönt a takarékból, és megvásároljuk a következő holdat. Meglesz nekünk mindenünk szépen, gondoltuk, csak egészséget adjon a Jóisten meg termést.

Olcsó volt ősszel a liba, nem kértek sokat a malacokért sem. Belevágtunk, de félhízásig tudtunk csák eljutni. Nem lett elég a takarmány. Esőtlen évek jártak. Amikor meg jó volt a termés, a malacnak ment föl az ára, és sokba kerül512