Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember (elbeszélés)
FARKAS IMRE Háromszor kell az ember in. OKTÓBER Meglátogatott az idősebbik lányom. Tisztába húzta az ágyamat, vizet melegített az üstben, nagymosáshoz látott. Amíg száradtak a jó szélben a ruhák, le- törülgette a falakat, lemosta szappanos vízzel a bútorokat, alaposan feltörülte a kátránylemezt, felénk még kevés a padolt szoba, és a gangot is fölmázolta. A végén, ahogy lánykorában is, szitált homokkal nagyon szép mintákat rajzolt a friss mázolásra. Ne vergődj vele, kislányom. Jó lesz az nékem szerényebben is. Hadd legyen rendes, anyukám. De mért sietsz annyira? Még a szabadságod alatt sem pihensz? Na, kiderült aztán, hogy két hivatalos dolgot is el akar intézni. Hamarosan eléri a nyugdíjt, de még hiányzik az ,a másfél esztendő, amit ápolónőként töltött Pálos doktor klinikáján. Negyvennégy—negyvenötben volt ez, de mert a gazdája nem íratta be a betegsegélyzőbe, nincs nyoma sehol. Meghalt már az az orvos, kislányom. Arra gondoltam, anyukám, megkeresek néhány asszonyt, akik Pálosnál szültek. Talán hajlandók tanúsítani, hogy ott dolgoztam. A másik ügy könnyebbnek látszott. Kapott az én lányom 45-ben a párttól a jó munkájáért egy portát. Nem ingyen. Apránként kellett letörlesztenie az árát. Az ura még oda volt akkor. Szerelvényt vitt Németországba, és csak őszszel került haza. Ez az én lányom meg, mint jó feleséghez illik, közösbe íratta az 560 szögölt. Ebből lett a baj, mert nem sokáig éltek együtt. Az itteni tanító, aki a lányom első urát besegítette fűtőnek a vasúthoz, megcsinálta köztük a kellemetlenséget. Nem tetszett neki, hogy Margitunk kommunista lett, és rábeszélte az urát, hogy ne engedje a feleségét a pártba. A lányom nem tágított. El- hidegültek egymástól, pedig tízéves volt már a kislányuk, és elváltak. A tárgyaláskor nem csináltak vagyonmegosztást, senkinek eszébe sem jutott az a kis föld. A lányom fölkerült Pestre a hídépítéshez, és ott ragadt. Még apánk élt, mi munkáltuk felesben a portát. A lányom arra számított, építenek majd rá egy hétvégi házat. Milyen jó lesz a gyerekeknek, mert a második házasságából meg egy fiú született. Csakhogy másképp alakult a helyzet. Apánk halála után a téesz mentesítette azt a fél hold bányai földet, ami itt van az utcában. Gondolom, nem is lett volna szabad betagosítami, de akkor még nem néztek kicsire. Hárman is osztoztak az apai részen, a lányom földadóját és a városfejlesztési járulékát mégis úgy megnövelte az a 273 négyszögöl, hogy ami 5—6 mázsa kukoricát évente a felestől kapott, el is ment jószerivel Közben a kislányból tanár lett, az érettségizett fiúból meg vasesztergályos. Látták, milyen keserves az a porta-ügy, már a feles se akarja vállalni, megmondták az anyjuknak, nem tartanak számot a földre. Csakhogy amikor az eladásra került volna a sor, akkor derült ki, hogy hiába törlesztette egyedül az árát a lányom, mégsem rendelkezik a portával. Kérjen lemondási nyilatkozatot az else urától, mondták a telekkönyvnél, különben nem írhatják át. Igen ám, de az első 511
