Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Alexandr Juzökajn: Menyegző (regényrészlet, P. Kelemen Angéla fordításai)
dudásnak nincs ilyen szerencséje. Természetesen ő sem vetné meg az italt, de hát — foglalt a szája. A táncolok közt áll a násznagy. Kezében szalagokkal díszített pálca, a végén aranyozott csengettyűvel. Ma mindenki csak a násznagyra figyel. Az ő szava — törvény. Annak, aki túl hamar elhagyja a táncolok körét, alaposan kijut a pálcából. A büntetettek azonban nem tiltakoznak. Akinek van bátorsága ellenkezni, még egyszer is kap. Ilyen a szokás. Ilyen a lagzi törvénye. A nép tiszteli és őrzi szokásait. Az asszonyok körbe forognak, fejkendőjük úgy száll, mint a madár. Mindegyikük mellén és homlokán csillognak és csörögnek az ezüst pénzek, a mari nők kedvelt díszei. Az arcok kipirultak, izzadságcseppék csillogtak rajtuk. Bármeddig csodáld is a lagzit, betelni nem tudsz vele. Végül a dudás és a dobos elfáradtak. A táncolok sem nagy kedvvel ropták már a táncot. Még a násznagy is szemmel láthatóan kimerült. Pálcáját lengetve így kiáltott: — Pihenjetek egy kicsit! A táncosok izzadt arcukat törölgetve tódultak ki az udvarra friss levegőt szívni. A násznagy csak a zenészeket nem engedte ki. Egyszerre több kéz is mézsörrel telt kupákat nyújtott feléjük. A zenészek mind kiitták, aztán ők is kimentek. Kis idő múlva a vőfély magához kérette a násznagyot. — Itt az ideje, hogy a vőlegény és a menyasszony meghallgassa a szülői áldást. A násznagy a vőlegény apját és családját, a menyasszony szüleit és rokonait összehívta, aztán leültette őket a külön erre a célra a szoba közepén felállított padra. Jukecs, Szemen apja ült középen. Odavezették hozzá a vőlegényt és a menyasszonyt. — Engedelmeskedni fogtok-e apátoknak? — kérdezte a vőfély. — Igen! — felelték egyszerre a fiatalok. — Senki nem hiszi el nektek. Hogy bizonyítjátok be? A fiatalok letérdepeltek Jukecs 'előtt. — Látjátok, barátaim? — fordult a vőfély az egybegyűltekhez. — Látjuk, látjuk! — hangzott mindenhonnan. — Hisztek nekik? — Hiszünk! Hiszünk! — zúgott a válasz. A vőfély megkérte a vőlegényt és a menyaszonyt, hogy álljanak fel. Ők csak a harmadik kérésre keltek fel. A menyasszony pirulva és szemeit lesütve nyújtotta át a vőlegény apjának és rokonainak az ajándékot. Mindegyik megajándékozott kedvesen mosolygott, s viszonzásul ők is ajándékot ígértek a menyasszonynak. Az egyik csikót, a másik bárányt, a negyedik meg ruhát... Szanepa még a vőlegény bátyjának, Juzajnak is készített ajándékot. De Ju- zajt senki sem látta sem a menyegző előtt, sem közben. A rokonok faluszerte keresték, de nem találtak rá. A vőfély tanácsára a menyasszony úgy döntött, hogy majd másnap adja oda néki az ajándékot. Juzaj távolléte mindenkinek rosszul esett. Különösen Szemen haragudott rá, de nem mutatta ki mérgét. Juzaj pedig ezalatt a falu tanítójánál, Filip Kondratyevicsnél volt. Az esküvő egyáltalán nem érdekelte. Sok társával együtt az egyszerű terítővei leborított asztalt ülték körül. Figyelő arcukat a petróleumlámpa halovány és imbolygó fénye világította meg. Olyan könyvet olvastak, melynek őrzéséért a pet- ropavlovszki erőd vagy szibériai száműzetés várt az emberekre. 503
