Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Alexandr Juzökajn: Menyegző (regényrészlet, P. Kelemen Angéla fordításai)
aztán mielőbb férjhez is akarta adni nevelt lányát, ha már. ilyen jeles kérő akadt. Keleti mari szokás szerint a menyasszonyt, mikor szüleitől elviszik, nem vezetik be egyszerre a férj házába. Előbb a szomszédok vagy az ismerősök házába viszik. Két hetet lakik ott a menyasszony. Segít a háziaknak takarítani és a vőlegény rokonainak ajándékokat készíteni. A ház urait apjának és anyjának szólítja. A kitűzött nlapon eljön érte a vőlegény és viszi a menyegzőre. Akkor kezdődik ám az igazi lakoma! Mulatoznak három-négy napon át szüntelen. De Szemen a szokást megszegve nem vitte menyasszonyát idegen házba, mondván, hogy a cár katonája, rövid az ideje, ahogy vége a szabadságnak — újra csak a lövészárok, így aztán a rokonok nem is ellenkeztek. Zajlik a lakodalom. Az asztalok roskadoznak a legkülönfélébb ételek, italok, a habzó mézsörrel teli hatalmas vödrök, a boros és vodkás palackok, butéliák alatt... A menyasszony a barátnőivel az egyik szobába rejtőzött. Zsongott a lagzi, akár a felbolygatott méhkas. Egy lány az asztalra tett egy tányérát, rajta egy halom vtajban sült palacsinta. A darázsderekú leány — hajlékony, akár a fűzfavessző — tetszett az összes ismerős asszony közül Sesztakov atyának. Szemét sunyorítvia figyelte, így nézi a tapasztalt, bölcs macska a tapasztalatlan egeret. Lepényvastagságú ajkai megrándultak, valami kedves szót készültek kimondani. Ügy látszik, a hang nem tudott áttörni a szakáll sűrűjén, mely szorosan eltakarta az atya száját. De az is lehet, hogy csak a mellette trónoló pópánétól ijedt meg, akinek féltékeny természete mindenki előtt ismeretes volt. Csak valamit vegyen észre, nem sokat teketóriázik, máris botrányt csap, és képen is teremti emberét. A pópáné erős még és vaskos, akár a mozsár. Ha egyszer egy ilyen asz- szonyinak a keze ügyébe kerülsz, egyszeriben eszedbe jutnak a szüleid, meg hogy minek is jöttél a világra. Ráadásul egy szemernyi szégyenérzete sincs. Bárkit képes meggyalázni. Az emberek előtt Sesztakov igyekszik úgy viselkedni, ahogy egy szentéletű atyához méltó. Nincs ínyére, hogy fölsüljön a nép előtt. Egykettőre itt a baj. Az emberek elhanyagolják akkor a vallásukat. Ha a pópa elveszíti az emberek tiszteletét, senki sem fog a templomba járni. Sesztakov atyát meg tisztelik: ő nem mohó, mint a többi pópa, nem ostoba, a mari szokásokat megérti és tiszteletben tartja. Csak egy gyengéje van, ha takaros menyecskét lát, olvadozni kezd a szíve, akár tavasszal a hó. És elfelejti az atya, hova indult, miről is gondolkodott. Összekeveri olyankor az istent meg az ördögöt. Most is elfogta a vágy, elgyengült a buja gerjedelemtől, ült, mint aki megzavarodott. Csak akkor merte fölemelni a fejét, amikor a lány átment a másik szobába. Sesztakov még arról is megfeledkezett, hogy ősi ellensége, a pogány kart* is a házban vtan. Az meg úgy elterpeszkedett az asztalnál, mintha házigazda volna. — Ó, fehér, jóságos isten meg az angyalok!... — kezdte imáját Ajdögan, a kart, maga elé húzva a palacsintás tányért. A pópa kezdte kellemetlenül érezni magát. Gyűlölte azokat, akik nem fogadták el a pravoszláv hitet. Nem tudta elviselni, ahogy ez az antikrisztus az * * Pogány mari áldozópap 500
