Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Sz. G. Csavajn: Tésztavitéz (regényrészlet)
— Jól van — mondja neki Tészta-vitéz és Tölgy-vitéz. Megépítik a kunyhót, s meg is telepszenek ottan. Első nap Tészta-vitéz és Fenyő-vitéz megy el Opkint lesni. Fenyő-vitéz otthon marad ételt készíteni. A vitéznek enni is vitézi módra kell. Fenyő-vitéz megragadott egy egyéves bikát, levágta, feltette főni. Amikor a leves megfőtt, ott termett Opkin, őmaga könyökhosszú, feje mint a söröscsöbör, szakálla ölnyi hosszúságú ... — A levest adod, vagy magadat adod? — kérdi, s úgy ránéz Fenyő-vitézre, hogy az ijedten összekuporodik. Opkin egy-kettőre felhörpinti a fazék levest, rágatlanul lenyeli a bika húsát, aztán odébb áll. Fenyő-vitéz újra fog egy bikát, s nekiáll főzni. Éppen forrásnak indult a leves, amikor megjött Tészta-vitéz és Tölgy-vitéz. — Még nem főtt meg a leves? — Rögtön felforr — mondja Fenyő-vitéz. Egy szóval sem említi, hogy Opkin ott járt. Másnap Tölgy-vitéz marad otthon ebédet főzni. Megragadott egy kétéves bikát, levágta, feltette főni. Amikor a leves megfőtt, odajött Opkin, őmaga kö- nyökíhosszú, feje mint a söröscsöbör, szakálla ölnyi hosszúságú ... — A levest adod, vagy magadat adod? — kérdi, s úgy ránéz Tölgy-vitézre, hogy az ijedten összekuporodik. Opkin egy-kettőre felhörpinti a fazék levest, rágatlanul lenyeli a bika húsát, aztán odébb áll. Tölgy-vitéz újra fog egy bikát, levágja, főzni kezdi. Éppen forrásnak indult a leves, amikor megjött Tészta-vitéz és Fenyő-vitéz. — Még nem főtt meg a leves? — Rögtön felforr — feleli Tölgy-vitéz. Egy szóval sem említi, hogy Opkin ott járt. Harmadnap Tészta-vitéz marad otthon ebédet főzni. Megragadott egy hároméves bikát, levágja, főzni kezdi. Amikor a leves megfőtt, odajött Opkin — őmaga könyökhosszú, feje mint a söröscsöbör, szakálla ölnyi hosszúságú. .. — A levest adod, vagy magadat adod? — kérdi. — Se a levest nem adom, se magamat nem adom — feleli Tészta-vitéz. — Ej, de fura vagy! — mondja Opjkin, s elkapja Tészta-vitézt. Verekedni kezdtek. Csak verekszenek, csak 'birkóznak. Végül Tészta-vitéz legyőzi Opkint, egy kettévágott tölgyfatuskóba szorítja a szakállát. Aztán bemegy a kunyhóba. Éppen akkor jön meg Tölgy-vitéz és Fenyő-vitéz. — No, barátaim — mondja Tészta-vitéz —, eljött hozzám Opkin levest enni. — Aztán evett? — kérdi a másik kettő. — Dehogy, nem adtam neki, őt magát meg szakállánál fogva a tölgytuskó- hoz szorítottam — feleli Tészta-vitéz. — Ugyan! — mondják. Tölgy-vitéz és Fenyő-vitéz nem hiszi. — Ha nem hiszitek, evés után menjetek, nézzétek meg. A vitézek esznek-isznak, aztán elmennek megnézni Opkint. Amikor odaérnek, látják ám, hogy Opkin kitépte szakállát, és vérét hullajtva elment. A vitézek elindulnak a vérnyomok után. Mennek, mendegélnek, egyszer csak egy nagy nyíláshoz érnek, amely a föld belsejébe vezet. Opkin itt ment le a föld mélyébe. — Ki ereszkedik le Opkin után? — kérdi Tészta-vitéz. A másik kettő egy szót sem szól. — Jól van — mondja Tészta-vitéz —, akkor lemegyek én, de hét, hetvenhét öl hosszú kötelet kell sodorni. . . 496
