Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám - Sz. G. Csavajn: Tésztavitéz (regényrészlet)

Hét, hetvenhét öl hosszú kötelet sodornak a vitézek. Tészta-vitéz fogja ki- lencpudos buzogányát, hozzáköti magát a kötélhez és leereszkedik. Egy kötél hossznyit ereszkedik, nem ér földet, két kötélnyit ereszkedik — mégsem ér földet. Hét kötélnyit ereszkedve leér.

A föld alatt ismeretlen nép él. Megy a vérnyomok mentén, s egy faluba érkezik. Bemegy egy házba, látja, hogy egy asszony nyálával dagasztja a tésztát.

— Miért a nyáladdal dagasztod a tésztát? — kérdi Tészta-vitéz.

— A forrásnál egy háromfejű kígyó lakik, nem ad vizet — feleli az asszony.

— Adjatok egy fazekat, én magam megyek vízért — mondja Tészta-vitéz.

Fogja a fazekat, elmegy a forráshoz.

A forrás mellé ér, amikor a kígyó sziszegni kezdett:

— Ki vagy te, miért jösssssz?

— Én Tészta-vitéz vagyok ... Adj egy fazék vizet.

— Vendégnek jár egy fazékkal — mondja a kígyó.

Tészta-vitéz vitt egy tele fazék vizet. A szomjasan fekvő emberek összegyűltek, s egyből megitták a fazék vizet. Amikor a víz elfogyott, Tészta-vitéz újra elment a forráshoz.

— Ki vagy te, miért jösssssz? — sziszegi a kígyó.

— Én jöttem, Tészta-vitéz... Adj egy fazék vizet.

— Először vendég voltál, másodszor már ellenség — mondja a kígyó. Mind a három fejét egyszerre felemeli és meg akarja marni Tészta-vitézt.

Tészta-vitéz kilencpudos buzogányával a kígyóra sújtott, egy csapásra leütötte mind a három fejét. Tészta-vitéz vitt egy fazék vizet, s azt mondta az embereknek:

— Megöltem a kígyót.

A faluban akkora lett az öröm, hogy azt ki se lehet mondani. Három napig egyvégtében vigadoztak. Három nap elteltével Tészta-vitéz megkérdezi az embereket :

— Ömaga könyöbhosszú, feje mint a söröscsöbör, szakálla ölnyi hosszúságú

— ennek az Opkinnak ki ismeri lakóhelyét?

Egy öregember így válaszol Tészta-vitéznek:

— A kígyó, amelyet megöltél, annak az öccse volt. A (bátyja odébb, a hegy másik oldalán él.

Tészta-vitéz elindult az öreg-mondottá úton. Megy, mendegél, s egy szép kastélyhoz érkezik. Kinyílik az ablak. Az ablakból gyönyörű lány néz ki.

— Te ki vagy? — kérdi Tészta-vitéz.

— Én föld feletti lény vagyok, Opkin hozott engem ide, se meg nem esz, se el nem ereszt — mondja a lány.

— Most hol van Opkin?

— A kastélyban alszik. A föld felett kitépte a szakállát, pedig az ereje a szakállábán volt — magyarázza a lány.

— Eressz be, majd én megmentelek téged — mondja Tészta-vitéz.

A lány selyemkötelet bocsát le. Tészta-vitéz a selyemkötélen felmászik Opkin kastélyába. Egy szobába lép be, ahol Opkin csupasz állal alszik. Tészta-vitéz nyomban agyonüti a buzogányával. Fogja a lányt, s odamegy ahhoz a nyíláshoz, amelyiken leereszkedett. Először a lányt húzatja fel, aztán maga is mászni kezd. Miközben mászik, Fenyő-vitéz és Tölgy-vitéz elvágja a kötelet. Tészta-vitéz bukfencezve zuhan vissza a másik világba.

— Ha életben maradhatok, dunyha legyen, ha meg kell halnom, kő legyen

— mondja.

497