Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám - TANULMÁNY - Könczöl Csaba: A hallgatás szinonimái
Sopron képzőművészeti életének tagadhatatlan belterjességét, helyenként tapasztalható konzervativizmusát, szélesíthetné látóhatárát, nem eléggé hatékony erő Sopron képzőművészeti életében. Stílusának, saját képi világának kialakításában a soproni festők közül legmesszebbre kétségtelenül Giczy János jutott, aki képein az egyre inkább tovatűnő hagyományos paraszti világ változásának belső drámaiságát emeli magas rangú művészi élménnyé. Giczy János műtermének — ahol beszélgetünk — hangulatát az erőt sugárzó népi eredetű bútorok, a könyvek, és természetesen a képek határozzák meg. A falakon függő és a falak mentén felállított kész alkotások címei önmagukban is jelzik azt a sajátos témakört, élményvilágot, amelyben alkotójuk otthonosan mozog: Halottak napja, Pásztor, Kerék és talicska, Tyúketető, Balatoni táj bádog Krisztussal. A képek címeinek felsorolását még hosszasan folytathatnánk. A paraszti világ átalakulása, megváltozása Giczynek emberi és művészi értelemben egyaránt alapélménye, alkotásainak központi témája. Mély érzelmi kötődés él benne a természet, a föld, a paraszti életforma múltja és állandóan változó jelene iránt. Gyermekkorát Ujkér mellett, Alszoporon töltötte. Középfokú iskoláit Sopronban végezte, majd Budapesten a Képzőművészeti Főiskola rajztanárképző főtanszakán, annak megszűnte után pedig az Egri Tanárképző Főiskolán tanult. Tanulmányai befejezése után két évig tanított a fertőszent- miklósi általános iskolában; 1959 óta a soproni Óvónőképző Intézet tanára. Művészi látásmódja, esztétikai arculata kialakításában jelentős szerepet játszott Jakuba János, az egri főiskola tanára, a vásárhelyi festőiskola, és Nagy István festészete. Az európai avantgarde egyes mozgalmaival, kiemelkedő művészeivel Giczy nem érez különösebb rokonságot. Az avantgarde mozgalmaiban, újítóiban azt becsüli, hogy felszabadítóan hatottak a 20. századi művészetek és ezen belül a festészet fejlődésére, kitágították a művészi ábrázolás valóságát, forradalmasították a művészet anyag- és eszközrendszerét, egyáltalában, hogy megtanították az utánuk következő művésznemzedéket másképpen látni, mint az avantgarde mozgalmakat megelőzően kötelező vagy éppen divatos volt. Giczy képeit a soproni, a győri, a tokaji, a nyíregyházi és a szombathelyi tárlatokon mutatta be: 1959-ben Budapesten a Fényes Adolf teremben önálló kiállítása volt. Jelenleg egy krakkói és az eisenstadti (Ausztria) Pannónia Biennálé őszi kiállítására készül. A modernkedő művészetre jellemző üres formai játékok távol állnak Giczy festészetétől. Műveinek belső tartalma és formavilága a népművészettel mutat rokonságot. Leggyakrabban és különös szeretettel a falun élő embereket, az őket körülvevő tárgyakat, a mindennapi élet prózai egyszerűségű dolgait ábrázolja. A megragadott és tükröztetett valóságrészletet művészi látásmódján — amelyet leginkább költőinek neveznénk — átlelkesíti, és ezzel kialakítja képeinek különös hangulatát. Giczynél egyébként a művészet alapfunkciói (ábrázolás, alakítás, kifejezés) egységet alkotnak. Műveit az egyszerű, világos vonalvezetés, a szerkezet tisztasága jellemzi. Költői jellegű, de a valóságtól soha el nem szakadó, földközeli látásmódját feltehetően gyermekkori élményei alakították ki. Amikor megkérdezem tőle, miért fest, azt mondja: „Az ember nem élhet anélkül, hogy ne alkotna olyasmit, ami túlmutat életén, ami aztán később megőrzi létének emlékét. Meg aztán az ember a helyét keresi a világban. De csak akkor tud tartalmas, belső értékek dolgában gazdag életet élni, ha harmóniában 448
