Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám - TANULMÁNY - Könczöl Csaba: A hallgatás szinonimái

van a világgal, közvetlen környezetével. A harmónia persze nem önmagától adódik, munkával, alkotással kell kiharcolni. A festészet olyan eszköz, amellyel önmagamat, a világban való helyemet keresem. Ilyen értelemben a festészet, a művészi munka egyszerűen létszükségletem.”

Gyakran hangoztatott nézet, Micheli az avantgardizmusról írott könyvében meg is fogalmazza, hogy „a modern festészet nem közvetlenül a 19. századi művészetből fejlődött; éppen ellenkezőleg, a múlt századi értékekkel történő szakításból született”. Giczy János festészete ízig-vérig modern festészet. Giczy azonban nem szakít radikálisan a hagyományokkal, hanem tagadva-megőrzött formában sajátítja el és dolgozza fel őket műveiben. Nem hisz a hagyományokkal való teljes szakítás lehetőségében, illetve szükségszerűségében, mivel tudja, hogy vannak hagyományok, amelyeket meg kell őriznünk és tovább kell fejleszteni, hogy az életben és a művészetben előbbre tudjunk lépni az új, a korszerű felé. Műveiben ebben az értelemben voltaképpen azt kutatja, hogy a hagyományok hogyan tudják előbbre vinni az embert, hogyan tudják belső értékeikkel a fejlődést, a korszerűt szolgálni, kibontakoztatni.

„A falusi, a hagyományos értelemben vett népi környezet társadalmi szocialista átalakulása során folyamatosan megváltozik, sőt lehet, hogy idővel meg is szűnik — magyarázza. Képeimen ezt a belső drámaiságban gazdag folyamatot akarom megragadni és ábrázolni. Ezért festem alakjaimat a népi életre jellemző tárgyak között. Ezek a tárgyak ma már elveszítették gyakorlati létjogosultságukat, de valamikor céljuk, funkciójuk volt, meghatározott tartalmakat fejeztek ki, a régi nemzedékek életét gazdagították. Emlékszem, öregapám mindig lázas tevékenységben élt, szinte soha nem ült tétlenül. Szabadidejében egyszerű, a mindennapi élethez szükséges tárgyakat faragott, állandóan díszítette környezetét. Szorgoskodásával személyes jelentésű világot épített önmaga köré. Ügy vélem, ebben a vonatkozásban nekünk, úgynevezett modern embereknek még sokat kell tanulnunk a régi nemzedékektől. Azt az állandó ötletgazdag munkálkodást kell elsajátítanunk tőlük, amellyel környezetüket em- beriessé, otthonossá alakították.”

Giczy nemcsak a gyermekkori élmények és reminiszcenciák okán, hanem tudatosan is merít a népművészet szinte határtalan gazdagságából.

„A népi és az úgynevezett »magas« művészet elválaszthatatlan egymástól. Ezt egyébként a művészettörténet világosan megmutatja. Meggyőződésem, hogy a művészet, hosszú története során a múlt század végére, hogy úgy mondjam »elfáradt«, s ahhoz, hogy tovább tudjon fejlődni, hogy valami eredendően újat tudjon mondani a ma emberének, ahhoz állandó jelleggel meg kell újulnia. Nálunk erre a megújulásra a népművészet ad gazdag lehetőséget. A népművészetnek ugyanis a benne rejlő közösségi tartalom miatt szinte kimeríthetetlen mélysége, emberi és esztétikai gazdagsága van. Éppen ezért, ezt felismerve, tudatosan törekszem alkotásaimban a népművészet irányába, tudatosan merítek a népművészet gazdagságából, képletesen szólva: tiszta vizű forrásaiból.”

Az elmondottakra Giczy egész eddigi életműve a tanúság. Giczy János esztétikai világa gyermekkori élményei, de mindenekelőtt tudatos alkotói törekvései következtében hazai indításokból táplálkozik. Voltaképpen, némi túlzással szólva, egy témája van: a hagyományos paraszti életforma és értékrend- szer változása, tehát a paraszti múlt és jelen viszonya. Képein központi témája különféle változatait, variációit festi meg. Azért ábrázol, ritka kivételtől eltekintve, általában öreg, megtört parasztembereket, mert az életformaváltás az ő sorsúkban, emberi mivoltjukban nyilvánul meg és fejezhető ki a legdrámaib449