Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember
Engedjem őt egyedül meszelni. Semmi az. Na jól van, mondom meszelhetsz. Egyszerre kezdtünk hozzá, én a házhoz, ő az istállóhoz. Nem nagy az az istálló. Egy tehén fért el benne, amíg volt tehenünk. Most nyáron a csirkéket, télen a száraziziket tartom benne azóta. Alig fogok hozzá, már jön is a Kisgyuri, hogy kész. Nem lehet az, kisfiam. Lehet az, nagymama. Tessék megnézni. Hát szegénykém úgy meszelte be, mintha rajzlapra festene. Fölnyújtotta a meszelőt, és gyorsan lehúzta a földig. Mellette megint, aztán megint, csak felülről lefelé, gyorsan, gyorsan. Persze, hogy egykettőre körülért. Na, megmutattam aztán, hogyan kell csinálni. Keresztben is, hosszában is járjon a meszelő. Jól bele kell itatni a falba azt a homokos meszet, és ha megszárad, akkor rámenni a második sorjával. De ekkor már arra is ügyelni kel] ám, hogy szép legyen. Egyforma fehér mindenütt. Nem ám úgy, mint amilyenre a festő meszelte a konyha meny- nyezetét. Az milyenre meszelte? Hát én elmondtam neki. De valahogy annyira belemelegedtem a beszélgetésbe, hogy még azt is elmeséltem, ami nem is gyereknek való. Amikor kifogásoltam, hogy csúnya, meg drága is lett, azt mondta az a rendetlen, ahol fiatalabb a menyecske, ott ő is szebben meg olcsóbban dolgozik. Mert ugye, egy menyecskével másképpen is el lehet szórakozni. Na, megmondtam én neki, hogy süljön le a képiről a bőr. Meg hogy szégyelje magát. Hiszen már ő sem fiatal. Sárgul az ő keresztlevele is. Ezen aztán, hogy sárgul már a keresztlevele, meg hogy süljön le a képiről a bőr, a Kisgyuri annyit nevetett, hogy a könnyei is potyogtak. Ahogy végzett az istállóval, elküldtem a műkútra vízért. Mehet-e biciklivel? Persze, csak vigyázz, amikor kihajtasz a betonra! Nézz körül előbb, mert annyi az autó, mint akár Pesten. Annyi azért nincs. Annyi talán nincs, de vigyázni akkor sem árt. Megjött hamar, hozta a finom, friss vizet. Megköszöntem szépen, mire azt mondja, ugyan, nagymama, semmi az.. Semmi? Tudod te, hogy minden kanta vízért 2 forintot fizetek? Na, ekkor már elhitte, hogy mégsem semmi. De hiába költöztünk mi be a faluba) csak nem lettünk falusiak. Ahogy kitavaszodott, dolgozni mentünk a Károlyi-uradalomba. Édesanyám szakajtóba kötött egy kenyeret meg egy darab szalonnát, és a hátunkra adta. Vasárnap este indultunk kifele, szombat este értünk haza. Gereblyéztük a hullott leveleket meg a gallyakat a kastélykertben. Nyestük a sétautakat, ágyásokat ástunk, palántáztunk, öntöztünk, mikor mit kellett. Istállóban aludtunk, itatóvályúban mosakodtunk. Külön a férfiak, külön a nők. Amikor eljött az aratás ideje, marokszedőnek mentünk, utána cséplőgéphez pelyvát, töveket hordani. Ősszel jött a kukoricatörés, dohány szedés, télen simítani jártunk. Hajnali két órakor keltünk, éjjel tizenegykor fejeztük be. Alig feküdtünk, már keltünk is. Aki szorgalmas volt, jódolgú, azt évről évre hívták munkába a kertészek. Nekem minden évben egy gazdám volt. Ügy szerettek János bátyámék, mint a lányukat. Én is szerettem náluk. Vidám tót asszony volt a felesége, egyszerű ételeket is jól főzött. Jól tudta ízesíteni. Fiatal házasok voltak, hozzájuk jártam vissza évről évre. Tizenhét éves koromban szolgálónak adott édesanyám a város leggazdagabb ügyvédjéhez. Félmilliárdosnak hívták. Sem azelőtt, sem azóta nem volt nála gazdagabb ügyvéd ezen a tájon. Családtalanok voltak, szakácsnőt tartottak meg szobalányt. Amikor hozzájuk kerültem, az ember 80—90 év között járhatott,- csendes, sovány, rosszul látó, az asszony valamivel fiatalabb. Takarítani kellett, 311
