Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember

teríteni, mosogatni. Este megvetettem az ágyakat, reggel bevetettem. Mosnom nem kellett, bejáró mosónőt tartottak. Nyolc forint és teljes ellátás volt a havi bérem. A ruháim mosásához tőlük kaptam a szappant. Egyszer meglátogatott az édesanyám. Gyümölcsöt hozott a piacra, vagy talán vásárolni akart valamit? Kérdezi tőle az asszonyom, hol járt, mit látott a néni? Itt jártam a templomban. Imádkoztam a Szent Szűz előtt. Nagyon vallá­sos volt szegény édesanyám. Amíg pihent is imádkozgatott. Nincs magának bűne kedves néni. Aki ilyen lányt nevelt... Úgy nőtt ez föl, mint az erdőben a cédrus. Szerettek. Nyolc hónapnál tovább mégsem bírtam ki náluk. Amikor el­érkezett a nyár, hívtak, kísérjem el őket Abbáziába. Olyan bolond voltam, hogy otthagytam azt a kényelmes állást. Mentem ki a jó hűvösről a nyárba, mert nem tudtam elképzelni az életemet aratás nélkül. Igaz, aratással jobban lehetett keresni. Két mázsa búza volt a marokverő-bér, el lehetett akkor adni a búza mázsáját 16 forintért. Két-három hét alatt megkerestem négyhavi szobalányi béremet. Ildikó visszahozta a kotlóst, amit májusban vitt el. Nem fogadtam el tőle. Figyelmes volt hozzám egész hónapban. Kért 10 kiló darát és 6 kiló kukoricát kölcsön. Bevétel Kiadás Maradt 1284 Ft Villanyszámla 26 Ft A gyerekektől 700 Ft Rádió 30 Ft Járulék 300 Ft Kéményajtó 40 Ft összesen: 2284 Ft Közszükséglet 835 Ft Összesen: 931 Ft Kezdem a júliust 1353 forinttal JÚLIUS Napjában háromszor eszünk, mióta a Kisgyuri megjött. Ha egyedül vagyok, jó későn, úgy 9 óra körül reggelizem, és délután 4 óra tájban együtt van az ebéd a vacsorával. Valahogy nem kívánom a bőségesebb étkezést. Minden második napon hozok másfél liter tejet, olyankor többet, ha család érkezik. Alig van tehén az utcában, és a tejet nem szívesen adják el a tehéntartók. Kifizetőbb, ha tejfölként értékesítik. El is hiszem, amilyen tejfölök ma vannak. Amíg sze­gény uram élt, mi is fejtünk. Az én tejfölömben megállt a kanál, a maiakban a gyufaszál is eldől. Fele aludttej. Nem tudom, hogy van ez. Dehogy adtam volna én a kcntósomnak még abból a ritka tejből is, ami a fejés kezdetén jön a tőgyből. Kifejtem az egészet, leszűrtem, és amikor együtt volt a ritka a sűrűvel, abból adtam. Örültem, ha megdicsérték a tejemet vagy a tejfölömet. Mert né­kem az is kellett. A becsülés. Olyan jókat eszik ez a kisgyerek, még én is kedvet kapok hozzá. Tojásban nem szűkölködünk. Az első vetésű borsó szépen kicsövesedett, zsendül a cse­resznye. A korai rózsa alatt már találni új krumplit. Néha hozatok egy kis húst a székből. Esetleg tyúkot vágunk, mert a csirkék még nem arra valók. Ebéd után Kisgyuri kibiciklizik a fürdőbe. Jól úszik. Azt mondta az anyja, ő a parancsnok, mert elvált az urától, engedhetem. Este a komákkal bicikliznek, vicceket mesélnek és akkorákat nevetnek, hógy harsog tőle az utca. Itt talált 312

Next

/
Oldalképek
Tartalom