Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - Héra Zoltán: Dal a nyájashoz az Asszonycombja szikláinál (vers)
Dal a nyájashoz az Asszonycombja szikláinál Kölcsönözve egy gallurai énekestől Hívtalak s csak a kövek, tört forgók, törmelék szivek, felhőtlen elnyúlás, redőtlen hallgatás. Szót? Csak annak a partnak, sziMaosipőnek, szikla-aljnak. Annak az égrefeszülő térdnek, kihűlt ágyéknak, holt menedéknek. Akartam: te s én, mi ketten, az iramlásban s az érkezésben, egyek, egyek a vérben. Akartam, s valami közbejött, ott, ott a hegy mögött. A kőszemek, a kőf ülek, hogy csend legyek, hogy kő legyek. „Menj csak nélkülem!” — mennyi dölyf, hogy szíven döfj s hogy meg se döfj. S látod, a forrt kövek: az ének nélküled. Mozdulsz a hegy mögött, az mozdít ami közbejött. „Dalt, dalt ama kőnek!” Dalt neki? Neked! Nélküled, ellened. (Nélküled, ellened.) Tirrénia Keríts be, veress csak özönöddel, falazz el látványoktól. A teher a szemen, az iszony a gondolaton, a reám forrt dögök-mutatta kép: téboly-megmentő, barlangja mélyén, maga a bika már, legyűrt helyett, epedve, követelve. S akik etetik szüzeikkel! 299
