Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - SZEMLE - Laczkó András: Csorba Győző: Anabázis
már nem számbavételről, hanem összevetésről van szó; az induló szándék és az eredmény társításáról. Így mondhatjuk, hogy Csorba „törvényszerűen” szeretné levetni megjárt éveit. De ezzel verseinek csak külső rétegéhez jutunk. A lényeg több ennél: belülről egybekapcsolni a múltat és a még várhatót, a jövőt. Itt nem a szándék és eredmény relációra kerül a hangsúly, hanem megoszlik a múltidézés és a jövőbenézés között. Ezt a költő nem objektiváltan, hanem belülről, belső építkezéssel oldotta meg. Legszebb példája ennek Nehezen s gazdagon című verse. A belső építkezésnek persze megvan a veszélye; a múltbeli kép, az emlék ránehezedhet a képzeletre, akadályozhatja a változások nyomon követését. A világ dolgai iránt való nagyfokú érzékenység meggátolta Csorbánál ezt a merevülést. Sőt, mint az Egy eltűnt pécsi utcára című verséből kiviláglik, a belső építkezés és a külső változások azonos üteműek. Azzá kellett lenniök, mert így teremtenek alapot az újabb válaszokhoz; a költői létezés értelmének, céljának soha nem véglegesülő megfogalmazásaihoz. Hagyományos lehetőség itt a versekre hagyatkozás, a művek örök-maradandó- ságában való hit. Csorba — mint utaltam rá — Janust is úgy beszéltette Medvevárban, hogy a versek élve maradnak és folytatják a költői munkát. Verseskönyvének A prédikátor könyve című ciklusában önnön válasza is ez (Elve már). A válasz tehát iátszólag könnyű. De a költő, aki önmagával szemben oly nagyon igényes, azt is tudja, hogy a versbeni továbbéléshez csak magasra helyezett mércével lehet eljutni. A költőnek naponta választani kell az elébe táruló lehetőségek közül. Csorba választásából azonnal kitűnik, hogy messzire elkerüli a középszert. Kétfelé című versét ennek kimondásáért ars poétika-jellegűnek tartom. Az ebben is hangsúlyozott választást a hit derűjének és a derű hitének kell támogatni (Derűvel, A prédikátor könyve). Aztán az idő, pontosabban az öregedés testi jelei ismét közbeszólnak. Nincs még „seb” sehol, de néha már zökken a szerkezet... Itt már nem a belső építkezés, nem az emlékekhez kötő érzelem, hanem a dolgok lényegét és értelmét kutató ráció lesz fontossá, amint ezt a kötet nagy versében, az Alkonyodó ban le is írta: A teljesség ezzel teljesedik be az emberség ezzel emberesül meg a metszett szavakat a motyogok élesítik az öregség héja magja szára is a gyümölcsé az alkony is nappalé. Ez a csúcs, nemcsak a ciklus, hanem az Anabázis kiemelkedő verse. (Magyarázata a címnek is, a költői „vonulás” így nyer értelmet.) Mégse a könyv végére került. A versek logikája kívánta így. A kötet szerkezete kétségek és válaszok harmonikus hullámzására épült, s a lezáró ciklus ennek összefoglalása. A természeti változások ihlette kétség és hit, borongás és derű, bánat és öröm versei váltakoznak a befejező részben. „... csak a hídlábig ér az ár”. Ez a könyv utolsó verssora. Amikor elolvastuk, újra nézzünk szembe a borítón a költő arcképével; a vonzó tekintet azt mondja: ami a könyvben van, mind belülről fakadt, és igaz, és — tegyük hozzá — szép. ^Magvető, 1974.) LACZKÓ ANDRÁS 284
