Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - SZEMLE - Kloss Andor: Aradi Nóra-Fukász György: Technika és művészet
nikának a művészetre gyakorolt hatásrendszerét, a technika hatását a művészet tárgyára, tartalmára, témájára, a művészi alkotás eszközeinek átalakulását, a művészi kifejezés eszköztárának megváltozását, a művészet újszerű kommunikációs rendszerét. Összegezésképpen megállapítják: ,,A technika hatása a művészetre sokféle. A technika lehet a művészet segítője, szövetségese, de társadalmiságából kiszakítva emberellenes célok által diktált, profitcentrikus, tőkés felhasználása révén ellensége is. A technika a szocializmusban a humánum diktálta célokat valósít meg, s a művészet szövetségese; áldás s nem átok. A művészet barátja, s nem ellensége.” A technika, a tudományos-technikai forradalom kapcsolata és hatása a dolgok természetéből eredően a különböző művészeteknél, műnemeknél és műfajoknál eltérő képet mutat. A viszony természetét, jellegét sok egyéb mellett alapvetően meghatározza az alkotó művész állásfoglalása a technikával szemben, az, hogy a tudományos-technikai forradalommal, a technikával milyen viszonyt alakít ki, tagadja-e, vagy pedig igenli őket. Az egyes művészetek közül a technika hatása a legnyilvánvalóbban a képzőművészet, a zene, és természetesen a filmművészet szférájában nyilatkozik meg. Könyvük utolsó három fejezetében a szerzők e művészetek és a technika kapcsolatát ábrázolják részletesebben. A technika a képzőművészetben, más művészetekhez hasonlóan, a visszatükrözendő objektív valóság részeként, az alkotás létrehozásának eszközeként, a művek sokszorosításának lehetőségeként jelenik meg. A. technika a 19. század képzőművészetében még az adott társadalmi, történelmi totalitásában jelentkezik, később azonban, különösen a 20. század polgári, avantgardista képző- művészetében a technikai elemekre, valóság részletekre csonkítottam Ez a tendencia csak látszólag halad a művészi lényeg, a racionalitás felé, mivel közben egyre több irracionális elemet is magába olvaszt. Jellegzetes megnyilvánulásai ennek a műtárggyá emelt használati eszközök (ready made), amelyeket először a dadaizmus, a merzizmus és a pop art „alkotott”. E tendencia logikus betetőzése a technika teljes uralma, amikor a technika helyettesíti a művészetet, annak helyébe lép. A szerzők a technika és a képzőművészet kapcsolatáról való gondolataikat a következőképpen összegezik: „A technika a művészet számára és különösen a képzőművészetek számára végsősoron egy magasabb rendű természetet jelent, nem a közvetlenül érzékelhető „őstermészetet”, hanem egyre inkább az ember által formált környezetet, mindazt az egyre nagyobb volumenű természeti ismeretet, amelynek birtokában az ember, az egyén a világot szemléli és azt alakítani kívánja. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy a technika a művészetekben és így a képzőművészetekben is mindig mint a társadalmi valóság része van jelen a műalkotásban mindig társadalmasítva jelenik meg.” A zenét, ezt a látszólag elvont, a tiszta belsőségre koncentráló művészetet is számtalan szállal átszövi a technika, a tudományos-technikai forradalom által megváltozott valóság, hiszen új kifejezési eszközök, lehetőségek jelennek meg, megváltozik a zene kommunikációs rendszere, az elektronika és a kibernetika eszközei új utakat nyitnak meg a zene elemzésében, sőt a zene alkotásában. Mindez állásfoglalásra készteti a zeneszerzőket; Bartók például nem veti el, de bizonyos fenntartásokkal fogadja a technika által teremtett feltételeket. Sztravinszkij és Honegger szintén ellentmondásokkal telítettnek látja a zene és a technika kapcsolatát. „A zene és a technika viszonyait vizsgálva, a pozitív és negatív tendenciákat áttekintve, az egyenleget mindenképpen a pozitív oldalon kell megvonni” — írják a szerzők, hivatkozva a zene demokratizálódásának folyamatára, amely a technika alkalmazása nélkül elképzelhetetlen lenne. 281
