Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - VITA - Németh Mihály: Válasz Rózsa Gyulának
a divat kergetésére, kóklerségre csábítja, a tájékozatlanok pedig könnyen lépre mennek, hisz nem lehetnek bizonyosak abban, műalkotással vagy silány fércmunkával van-e dolguk. E bizonytalanságot megszüntetni is jó, ha van „hivatalos közvetítő”, aki kellő türelemmel és tárgyilagossággal viszi-hozza az ismereteket, formálja a véleményeket. Anélkül persze, hogy a lobogó nyelével (legyen bár Derkovits vagy más neve a lobogón) kitaszigálna a sorból valakit. Ha elég türelmes a közvetítő ahhoz, hogy a neki éppen kevésbé tetsző, de objektíve értékes műveket is kellő hangsúllyal méltassa, félig máris csatát nyert. Ami pedig azt a bizonyos „nagyon érzékeny embert” illeti, nem hiszem, hogy kellő érzékenység nélkül lehetne alkotni. Bartha László esetében tehát nem rónám fel az érzékenységet, sőt még a szubjektív játékot sem. Erre a szubjektív játékra két nagyon objektív dolog késztette: a kiadó megrendelése, és — higy- gyük el, ha első pillantásra semmi kézzelfogható nyomát sem látjuk — Petőfi költeménye... A játékról pedig csak annyit: a művészetben az ember játékos természetének volt, van és lesz is szerepe. „Játszani is engedd...” Végül két idézet és egy kérdés. „Le merem írni, hogy Rózsa Gyula érti, de nem szereti a művészetet”. A másik: „Szeretem Bartha képeit, de csak addig, és ezen ne csodálkozzon senki, ameddig megértem.” Miért ne tételezhetnénk fel a vitapartnerről is, hogy ha érti, akkor szereti is? Nem a szeretet miatt (az magánügy is lehet), az elv miatt. Válasz Rózsa Gyulának Válasznak szánom a következő sorokat, jóllehet Rózsa Gyula a Kritika májusi számában közölt írása első részében négy pontba foglalja, hogy miről nem kíván vitatkozni. További eszmefuttatása sem vitacikk szerinte, csupán „adalék egy eléggé elterjedt jelenség diagnózisához”, „egy egyedi megnyilvánulás ritka őszinteségének apropójából”. Ezt külön megköszönöm. Mivel azonban a hangzatos főcímek és alcímek felett a színes fejléc mégis eszmecserére invitál, megragadom a lehetőséget. A cikkírás területén mindent rám lehet fogni, csak azt nem, hogy profi vagyok. Az azonban, hogy érvek helyett restséggel, műveletlenséggel, szellemi renyheséggel, parlagisággal vádolhatnak, nem hiszem, hogy az írott, vagy íratlan szabályok közé tartozna. Rózsa Gyula most a szokásosnál nagyobb bunkót vett a kezébe. Receptje viszont a régi: a további vitát lezárni, kategorikus kinyilatkoztatások a védettség biztos tudatában, egy sor bunkócsapás lehetőleg úgy, hogy másnak is jusson, végül a „politikát csináló osztály” zászlajának lo- bogtatása. Az említett Kongresszuson a legmagasabb személy szorgalmazta az érthető alkotások létrejöttét, és a legeslegalacsonyabb beosztású dolgozó is olyan képet akar vásárolni, amit megért, így Rózsa Gyula csak a lobogó nyelével hadonászik, bár eközben már többször is megütötte magát. Felteszi az első kérdést: mit tanul266
