Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - MEGEMLÉKEZÉS - Rózsa Béla: Paku Imre
ráfiát nem hagyott ránk, de aki irodalmunk megismeréséhez lát, az észreveszi, hogy Paku Imre előtte járt: összegyűjtötte, rendezte, értelmezte a tényeket és dokumentumokat. Az utána jövőknek dolgozott. S mennyi terve volt még! Már- már egésszé kerekedett Jókairól szóló műve, már csak kiadásra kellett volna előkészítenie hatalmas aforizmagyűjteményét. . . (Alig pár hete, hogy emlékiratai megírására biztattam, mert szinte minden hazai írót s számtalan kiadói műhelytitkot ismert. „Majd ha megöregszem” — kaptam válaszul.) Irodalomtörténészi és szerkesztői munkáját az önkorlátozó szerénység fegyelmével végezte. Nem fel- vagy kitűnni, szolgálni vágyott. Ez a tudós elme meleg szívű nevelő, munkatárs, jó barát volt. Szelleme gazdagságából sok-sok lapnak és folyóiratnak, szeretetéből, biztatásából, segítségéből sok ifjabb pályatársnak jutott. (Folyóiratunknak és e sorok írójának is.) Március 25-én még nálunk járt Szombathelyen: Bárdosi Németh János irodalomszervezői munkásságát méltatta az Utak és útitársak című kötet megjelenése alkalmából rendezett könyvpremieren. Örömmel jött, mert úgy hitte, hogy a testi rossz fenyegetése megszűnt, s mi százötvenen lélegzetvisszafojtott döbbenetben figyeltük, mint küzd az előadása közben rátört rosszulléttel. (Akkor nem értettem: miért nem rövidíti meg felolvasását pár oldallal? Saját igényeivel, vállalt feladataival ő soha meg nem alkudott.) Az est utáni beszélgetésben lelkesen csatlakozott terveinkhez, s mint mindig, most is önzetlen, baráti segítségéről biztosított bennünket. Örültünk, amikor elutazásukkor — feleségével együtt — egy hosszú, a nyárra tervezett vasi látogatást ígértek be.. Április 3-án halt meg. Idő előtt, mert még sok-sok szétosztani való ja lett volna. Mert ha úgy gondoljuk, hogy az emberek értekét nem az adja, amit megkapni, megszerezni tudtak, hanem az, amit ők adtak másoknak, akkor fájó felismeréssel jövünk rá, hogy soraink a legderekabbak egyikével lettek szegényebbek. 227