Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - MEGEMLÉKEZÉS - Rózsa Béla: Paku Imre
RÓZSA BÉLA Paku Imre Folyóiratunk munkatársa volt, jó barátunk. Mégis mennyire keveset tudtunk róla! Nehéz gyermekkorát ő nem panaszolta, holott Hódmezővásárhely legszélén, a Kutasi úti téglagyár árnyékában nőtt fel hat testvérével — hadiárvaként. Érettségije után munkát vállalt, hogy anyagi alapot teremtsen szegedi egyetemi tanulmányaihoz. Ha nem ismertük volna a Szeged a régi magyar irodalomban (1937) című antológiáját és az általa szerkesztett Hamlet (1941) című tanulmánykötetet, ha a hazalátogató Szent-Györgyi Albert professzor televíziós interjújában nem a baráti megbecsülés hangján említi őt, akkor még a szegedi radikális fiatalok vezéregyéniségeként (a baloldallal és a falukutatókkal kapcsolatot tartó Bethlen Gábor Kör, valamint a Szegedi Egyetemi Ifjúsági Színjátszó Társulat elnökeként) végzett tevékenységére sem tudtunk volna rákérdezni. Éppen a Szent-Cyörgyi-kapcsolat segít megérteni, hogy a fasizmus legvéresebb napjaiban miért lett az üldözött írók és tudósok támaszává, megmentőjévé. Számára nem adatott meg, hogy valamely egyetemi tanszék védelmében dolgozhasson. Az eleven irodalmi élet posztjain állott mindig. Előbb az Athenaeum lektora, a felszabadulás után az Üj Idők Irodalmi RT szerkesztője, később a Révai majd a Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársa volt. A Látóhatár című folyóirattól ment nyugdíjba. S miközben évtizedekig írta kitűnő ítélőképességre valló könyvbírálatait és célratörően világos logikájú tanulmányait a folyóiratoknak, az ő szerkesztői asztaláról került a nyomdába Kosztolányi Dezső kiadatlan verseinek kötete (Szeptemberi áhitat, 1939), Juhász Gyula költői munkásságának első gyűjteményes kiadása (1940, 1941), ő gondozta Reviczky Gyula ösz- szegyűjtött műveit (1944), sajtó alá rendezte Fazekas Ludas Matyijét (1947), utószóval és jegyzetekkel látta el Móra Ferenc összegyűjtött műveinek két kötetét (1961). Fő műveként, filológusi teljesítőképessége mércéjeként a Juhász Gyula 1883—1937 című — méretében es adatgazdagságában egyaránt tiszteletet parancsoló — dokumentumgyűjteményére kell hivatkoznunk (1962). Ám nemcsak Juhász Gyulának és Krúdynak volt a rajongója, hanem a magyar népnyelvnek és népköltészetnek is. Az ő szerkesztésében jelent meg földijének — Kiss Lajosnak — A szegényember igaza (1949) című népmesegyűjteménye és néprajzi tanulmányainak Vásárhelyi kistükör (1964) cím alá foglalt kötete is. De gyűjtött ő maga is, sőt az akadémiai tájszótár munkálataiban is részt vett. Iskolát teremtő irodalomtudóssá nem lehetett, mégis nemzedékeket tanított az emberi és filológusi igényesség és tisztesség példájával. Tankönyvet, monog226 megemlékezés
