Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 2. szám - SZEMLE - Urbán László: Sárvár felszabadulásának regénye

rövidíti az időt, hogy tömörebb legyen, szóval él mindazzal az eszközzel, amely- lyel minden írónak joga van élni. Az igazság nem a krónikaszerű hűségben, hanem az emberek jellemének ábrázolásában, az első napokban jelentkező előrevivő és visszahúzó erők ütköztetésében van, és a legfőbb gondolat kimondásában: az óriási gondok között hihetetlen tettekre is mertek vállalkozni a pártmunka indítói, szervezői, mert bíztak egymásban, és bíztak a magyar népben, ilyen értelemben igaz a történet minden sora, és valóságosak, ma is élők a regény alakjai.

Apám, anyám alakja olyan eleven, még szavajárásukban, mozgásukban is, hogy szinte kilépnek a könyvből, ha újra meg újra elolvasom. Ugyanilyenek a pártot Sárvárott újjáalakítok is. (Mint ismeretes, az első Vas megyei kommunista pártszervezet 1945. április 5-én, Sárvárott alakult újjá.) Kik ezek a párt- szervezet-megalakítók? A központi kiküldött Készéi elvtárs a valóságban Szabó Imre, aki Sárvárott fogott hozzá megbízatásához, a Vas megyei kommunista pártszervezetek „feltámasztásához” és a földosztáshoz. A többiek sorra: a cukorgyári Gács (Gál) János, Nemes (Németh) Pista, a belgiumi szervezett selyemgyári munkás, a földet váró vörös ütegparancsnok Kutrovics (Kutanics) Kálmán, a „föstő” Takács (Kaszás) Ferenc, aztán Hodász (Horváth) Gyula a mankójával, Tombor (Tódor) József, a spanyolországi önkéntes harcos, és végül a volt vöröskatona Fónagy József. (Nagy János). Szabó Imrét is beleértve hárman élnek még közülük, a többi örökre megpihent. Ök ugyanúgy tanúk lehetnek a regény igazságaira: egy maroknyi kommunista merte vállalni, hogy megszervezze az élet új módját, megszervezze a közellátást, vállára vegye a közélet gondjait, s mozgósítsa a falukat is a föld birtokbavételére, arra, hogy a legegyszerűbb eszközökkel, lánccal és ölezővel, mérnökök nélkül, különleges szakembe- rek nélkül tízezer holdakat igazságosan széjjelmérjenek. Közben pedig ..megkezdték saját felszabadításukat, félelmeik, korábbi életmódjuk, előítéleteik teljes felszámolását. Biczó András is így találta meg helyét alig három-négy nap alatt elvtársai között, pedig a regény közepe a tanúság rá, hogy nem nyílegyenes úton jutott el eddig. Kitűnő példa a könyvben a változó, jogait fokozatosan tudomásul vevő, és végül érte már verekedni is képes emberre Erázi Károly. (Ez a név sárvári „ragadvány-név”, de igen jó helyre került P. faluban — Felsőpatyon —, mivel ott is általános szokás az ilyen ragadvány-nevek használata.) Erázi először még a földosztó ünnepségre is késve viszi Biczó Andrást, útközben egykori iskolai társát, Készéi elvtársat „simfeli”, kicsinyel- geti, aztán tizenkilences augusztusi tapasztalatait emlegeti fel, előre fél, hogy hátha most sem lesz „gült”, nem lesz érvényes a földosztás. Azután, mikor elsőnek az ő nevét húzzák ki 16 hold földdel, és a földet kimérik, birokra kel a földigénylő bizottság elnökével, azzal vádolja, hogy megcsalták, kétszáz öllel kevesebbet mértek neki.

Azt írtam, hogy a regény kommunista szereplői személyes ismerőseim. Keveset mondtam. Elvtársaim és tanítómestereim voltak: tőlük tanultam meg, mit jelent az önzetlen, közösségért vállalt munka, jutalom nélkül is, fizetség nélkül is, amelyben nem szabad sohasem elfáradni. Mint a MADISZ első járási titkára, majd rövidesen a Sárvári Szabadság című lap mindenese (tördelőszerkesztője, korrektora, különféle rovatok felelőse és cikkírója) részt vettem a pártvezetőség megbeszélésein, mentem velük együtt a járás községeibe is, közben megtanultam munkastílusukat, megismertem elvhűségüket, hogy lassan közéjük nőjek én is, egy legyek mindenben velük. így hát nekem ez a könyv maga az élet elevenje, a saját felszabadulásom történetének eleje is.

175