Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Pákolitz István: Koronák
Az író ebben az első regényében mondta ki saját írói hitvallásának lényegét is, amelyet egész életművével kívánt később is szolgálni. Az első földosztás után, amikor látta, hogy az általa írt röplapnak milyen mozgósító hatása van, „olyan boldog volt, annyira elégedett magával, mint még soha.. . Úgy érezte — a könnye is csaknem kicsordult a felismeréstől —, hogy joggal, megérdemelten mondja Vas megyeinek magát, hazaérkezett végre. . . S forrón, egész lényét megrázva támadt fel benne a vágy: mindig, egy egész életre így maradni! Együtt, egynek-a néppel! Vele, a milliókkal formálni a sorsot, siettetni a zsarnok időt, folyton beleszólni az eseményekbe! S nemcsak helyileg! Erő, tehetség, kitartás dolga — s országosan is!” Felidézni a harminc éve történteket, a fiatalabbak számára pedig megismerni, hogyan is történt, ami akkor történt: itt van hát ez a könyv. Javasolnám, hogy a Hazafias Népfront olvasási programján szereplő kilencven mű közé vegyük be mi Vas megyeiek, kilencvenegyediknek, és az olvasómozgalom során azonos módon kezeljük, ajánljuk, mint a többit. Vagy ha lehet még többet is kérnem: foglalkozzunk vele külön is, a művel is és írójával isi URBAN LÁSZLÓ Pákolitz István: Koronák Pákolitz már első kötetében leszámolt a felelőtlen, útjavesztett poétasággal, az idilli tájra és kapáló menyecskére látó költői autózás kísértésével. Eredendő humora csak hevíthette a morális izzást, de ez az ars poetica nem ismerhetett tréfát, nem hamvaszthatta el a tüzét méltatlan gag-ötletekben. Nem jut át ébersége szűrőjén az a közlési elem, amely a közéleti moralista magas mércéjét kijátszaná. Az arisztotelészí szóválasztás stílusszabályát a vállalt magatartás elkötelező választása előzi és vezérli. így alakult a két évtizednyi vers-folyamat koherenciája, s ehhez képest álprobléma a kismesteri mívesség és a modernség vélt formátumainak párharca. Pákolitz bízik benne, hogy az Idő nihil obstat pecséttel érvényesíti a kisplasztikát is. Vele hihetünk, mert a pákolitzi műformának semmi köze a kisszerűséghez. Különben kezdettől jelen van a parabolizálásnak egy sajátosan ösz- szetett, sokfénytörésű gyakorlata. Ez a példázatos előadásmód talán a legjellemzőbben minősíti költője kedélyét, közérzetét, moralizáló hajlamát s az egybehangzó nyelvi formálást. A Magdolnával kezdődik a biblikus példázatok sora (1959), a következő kötetben már kiemelkedő vers a folytatás (Pilátus monológja kézmosás előtt), a Zöldarany kötetnek már egyharmada példabeszéd. Némelyik témát új megvilágításba helyezi (Magdolna fohásza), szakadatlanul 176
