Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - TANULMÁNY - Pongrácz István: Visszatekintés a Petőfi-centenárium francia irodalmára
Jean de Bonnefon régi magyarbarát volt, a magyar föld és szellem szerelmese, nagy Petőfi-imádó. Már 17 éves korában eljött Kiskőrösre, hogy lássa Petőfi szülőhelyét, és negyven év alatt 24-szer jött vissza. A vesztes első világháború után is ő volt az első, aki politikailag is nyíltan Magyarország pártjára állott. A centenáriummal kapcsolatos irodalmi működésének központjában az egyetlen francia nyelvű jubileumi Petőfi-könyv kiadása áll: ,,Poémes choisis de Petoefi Sándor traduits en francais par Jean de Bonnefon et P. Régnier”. Paris. Edition de Centenaire. 1823—1923. Zöldesbarna papírra nyomtatott, 128 oldalas, tizenhatodrétű könyvecske ez. A bevezető tanulmányban Bonnefon először Petőfi életének vázlatát adja s elnevezi „az utolsó vándorköltőnek”. Aztán elemzi Petőfi költészetének uralkodó motívumait, majd „a titokzatos magyar nyelv fogolyköltőjének” nevezi, de akinek egyetemes értékű költészete ledönti az akadályokat — mondta. (Érdekes, hogy irodalmunknak elzártsága a magyar nyelv általános ismeretlensége miatt hasonló gondolattal merül fel később többek között Szerb Antalnál is, aki Berzsenyiről szólva azt írta irodalom- történetében, hogy „az egész világköltészetben az első mesterek közt állna, ha nem volna néma gyermek minden kis magyar.” A tanulmány szerint Petőfi nemcsak a magasztos eszmei erőnek, hanem a finomságnak és bájnak is költője. Sajnálja, hogy nincs Petőfinek teljes francia fordítása. Végül az Arc de Triom- phe alatt fekvő ismeretlen katonához hasonlítja „a költőt, aki a legelszigetel- tebb és egyben legnépszerűbb, a legegyszerűbb s egyben a legtitokzatosabb: életében, művében és halálában.” Egy nem hiánytalan bibliográfiai rész után a könyv 38 költeményének és a János Vitéznek prózai fordításait közli. (Következtethetőleg a tartalmat tartották fontosabbnak a versformánál. No, meg az aglutinációs finn-ugor nyelvet latinos nyelvre áttenni műfordításban nehezebb, mint fordítva.) A János Vitéz előtti bevezetésben kiemeli a francia vonatkozásokat. Sajnálatos, hogy a fordításban Iluska neve sorozatosan sajtóhibás. Az egész munka általában értékes, jó kritikát váltott ki. (H. Tronchon. Revue Critique. 1923. júl. 1.) J. de Bonnefon működésének hatását és a sorbonne-i ünnepély sikerét pedig jellegzetesen bizonyítja az a tény is, hogy négy „Katonai Kör” is meghívta Petőfi-ismertetésre, illetve magyar irodalmi előadás tartására. Így pl. a híres Nizzai Katona Kör, melynek 192 generális tagja volt, és ahol igen áldásos propagandát fejtett ki 1923. március 17-én. Elismerésül 1923. május 19-én a Petőfi Társaság tagjává választotta. Természetesen Jean de Bonnefon neve nem áll egyedül a Petőfi-centená- rium francia irodalmában. Ellenkezőleg. így pl. igen eredményes gyakorlati célzattal írt ismertetést N. de Solpray a Comoedie 1923. jan. 21-i számában, hogy előkészítse a francia közönséget a sorbonne-i ünnepségre. Közölte Petőfi arcképét is. Vagy P.E.G. Régnier igen szép tanulmányt közöl a Revue Bleue 1923. február 17—i számában. „Petőfi élete egy szép költemény, és költészete az ő élete versben” — mondta többek közt. Csodálatos lírikusnak nevezi Petőfit, aki — szerinte is — egyike a világirodalom legjobbjainak. A sok prózai fordítás mellett, bár ritkán, de készült műfordítás is. Pl. Ph. Gaulois lefordította a jubileumra az „Egy gondolat bánt engemet” c. rapszódiát, amellyel egyébként legtöbbször találkozunk a centenáriumi irodalomban. Ízelítőnek szükségesnek gondolom néhány sor közlését : 58
