Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - TANULMÁNY - Pongrácz István: Visszatekintés a Petőfi-centenárium francia irodalmára
UNE PENSÉE ME TOURMENTE Une pensée me poursuit, me tourmente: Mourir dans un lit d’une mort lente! . . . Seigneur, ne me donne pas une telle mort, Oh! Dieu, épargne-moi un tel sort. Je veux étre un arbre que la foudre terrasse, Que Vouragan déracine, empörte et casse! ... Quand tous les peuples esclaves Jetant bas leur joug, terribles comme la lave Se précipiteront, drapeaux rouges flottant Banniéres déployés portant La devise sacrée: ,,Liberté du Monde”... ... C’est alors, Seigneur, que je veux mourir! Sur le champ d’ honneur . . . Ugyancsak a centenáriumra született J. Mistier d’ Auriol: Ä Petőfi c. költemény. Gondolatai megkapóak: A segesvári csata után hiába keresik Petőfit. De visszavárják mint szabadítót. Folytatása szinte Arany Családi körére emlékeztető idill: Az esti harangszó után, míg az apa napi munkájáról mesél, a leány Petőfi szerelmi verseit mondogatja és János Vitézre gondol, mint a hűséges Iluska, mikor hazavárta Jancsit. A szabadság-eszme győzelmének gondolatával fejeződik be: .. . tes amis Te cherchérent longtemps sur le champ de bataille . . . .. . Mais ils ... crurent que tu viendras plus tárd Les délivrer de l’esclavage ... íme, ezekben az ódákban is sok ismétlődő motívum van: a csata utáni hiábavaló keresés, a szabadító-várás, látomások, a Pegazus-motívum, hogy sírja a mindenség, és halála eszmei győzelem. Egészen költői hatású Lily Poher Bexheft választékos stílusban megírt tanulmánya Petőfiről (La Renaissance. 1923. jan. 27.) Párizs felajánlja legmagasabb hódolata babérait a halhatatlannak az élők sorbonne-i demonstrációján, melyhez a már elköltözött nagy Petőfi-tisztelő: Francois Coppée szelleme is csatlakozik. Figyelemre méltó az a cikk is, melyet Hubert Morand tett közé a „Journal des Débats” 1923. jan. 26-i számában. A jubileumi visszaemlékezések először arra késztetik, hogy beszámoljon a budapesti Petőfi-ház 1909-ben történt felavatásáról, melyen személyesen részt vett. „Megértettem — írta, hogy az a ház épp oly értékes lesz a magyaroknak, mint amilyen értékes a Victor Hugo-ház a franciáknak”. Majd a János Vitéz francia vonatkazásait elemzi. A legértékesebb személyes emlék az ihletője Bemard Bouviert cikkének, az „Amiéi és Petőfi”-nek. (Revue des Etudes Hongroises et Finno—Ougrienne. 1923. július—december. 113. sz.) Mindenekelőtt bemutatja a Petőfi-imádó Amiéit, és közli egyik kiadatlan műfordítását: a „La feuille tremble” címűt (Reszket a bokor). Ezután egy irodalomtörténetileg is érdekes élményéről számol be: Elmondja, hogy apja, aki egyetemi professzor volt, havonta két vasárnapon, a régi szalonok életstílusához hasonlóan, összehívta kedvelt, tehetséges hallgatóit és néhány író-barátját. Egy közkedvelt magyar teológus (apja tanítványa) 59
