Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 6. szám - TANULMÁNY - Z. Szabó László: Radnóti önarcképe

áll la veszély, hagy „sok lúd disznót győz”, a (befogadó szelefotálöképessége felmondja a szolgálatot. Emiatt (aztán sok élvomalbeii művész be sem küldi műveit iá csoporlMállításakra, vagy pedig csak az országos tárlatokon jelentkezik. A Csók István Képtárban is számos, iá területen élő, kiváló művész alkotását hiába kerestük. Ez azonban nem teszi szükségtelenné vagy félrevezetővé a csoportos bemutatókat — egyedül csak ezek képesek, minden hátrányuk ellenére, eligazítamli a képzőművészet iránt érdeklődőket a művészeti életben, az illető csoport működésében. (A távolmaradás: negatív közreműködés és szintén iniformáciöközlő.) A kiállított munkák mi,nőségi színvonalának különbözőségét tehát törvényszerűnek kell tekinteni, a kritikus feladata az átlagszínvonal felmérése, laz összefüggések és kölcsönhatások feltárása és az egyes alkotások tárgyszerű elemzése, ügyelvén larra, hogy a kiállítás lényegét helyesen tolmácsolja laz olvasónak.

„E tárlat 45 művészének 110 alkotása arról a változatos művészi életről tanúskodik, ami laz országnak e táján, Soprontól Dunaújvárosáig, Esztergomtól Szombathelyiig eleven valóság” — írja a kiállítás katalógusának előszavában Z. Szabó László. Valóban változatos, műfajiban, technikában, szemléletben és minőségiben egyaránt. Hogy e változatosság művészeti szükségszerűség, mert csak így lehet teljes a tájegység képe a harmadik jelzőrendszerben, -arról meggyőződhetünk, sorba nézve a kiállítóit képeket, szobrokat, grafikákat és a néhány, a képző- és iparművészet ágazatához egyaránt tartozó művet.

Mindjárt az -először szembetűnő munka ilyen „vegyes ágazatbeli”: Csizmadia Zoltán Lakodalmas -c, mázas kerámiadomborrnűve. Előképei a mézesfcalá-cslhusaár, a spanyioflviaszberafcásos naiv pásztorfa-ragás, a népi fcerámiadíszítés — a nemes népművészeti formakincs gondos összeérlelése komoly értékű műalkotást hozott létre.

Egyik neves műlkiritáfcusunk a közelmúltban 'az egri lakvareilkiáillítás kapcsán panaszkodott, hogy nagyon kevés hazánkban a jó akvarellista. Nos, ezen a kiállításon kettőt íis találunk.

Cs. Szabó Lajos Olasz táj c. műve a vízfestés kánonjai szerint készült munka,, emellett kitűnő egyéni műalkotás. A napfényes hegyek, régi falak, piros háztetők friss, üde, levegős megfestése pompásan elénk varázsolja laz ódon olasz kisvárosok mindennapos valóságát. Nagy Emerencia -balatoni lakvarellje, a Kövek és hullámok, la pillanatot megragadva vetíti elénk a viharos partot. Rózsaszínű reggelben c. vízfestménye gyanús hangulatú címe ellenére híven ábrázolja egy dombos falusi utcácska kora reggeli szánéit.

Végvári János Olasz emlékek c. olajképén én semmi olasz jelleget nem éreztem, és másik munkája, a Megjelenik a vörös angyal is csak formai rutin, jó technikájú gemmitmondás benyomását keltette. A gondolati tartalom, a művészi mondanivaló tölbb kiállító munkáján is háttérbe szorult az erőteljes formai sztereotipdákkial szemben, -azoknál legfeltűnőbben, akik valamely nagyobb mester stílusjegyednek uszályába kerülték saját művészi önállóságuk rovására. Majthényi Károly például A törvény és la Kati c. szobrainak mintázása előtt „rácsodálkozott” Kerényi Jenő műveire. E hatás a Csokonait ábrázoló kisplasztikán is érződik, de ez már jóval egyénibb, és a műfaji kötöttségek határán belül maradva jól jellemzi a költőt: laz utóbbi idők egyik legjobb Csokonai-ábrázolása.

Amilyen jól ötvözte egybe Csizmadia Zoltán a különböző népi motívumokat kenámiadomborművén, annyira nem tud mit kezdeni eggyel —- Barcsay

546