Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - TANULMÁNY - Z. Szabó László: Radnóti önarcképe
„...véreres hold fénye támolyog és feltüremlenek mind, rémülten a terek, ...az ég is émelyeg...” A Harmadikban „...karmol folyton a hú... Görbén nőnek a fák, sóhányák szája beomlik, falban a tégla sikolt...” A Negyedikben azután egyre inkább megsokasodnak. Sőt, azzal, hogy mellette állandósul a múltjára, ,az idillre, annak boldog világára való hivatkozás, még hangsúlyosabbá válik az egész. Itt a látomás már nem is annyira a mikrovilágok .kiforgatott törvényszerűségében jelentkezik, hanem egyre inkább kozmikus méretekben. Így válik az egész világra kiterjeszthető érvényűvé, hiszen ezek a kozmikus méretek és hatások növelik a borzalmát. Az „írótábiák elrepedtek” és „az égre írj!” kijelentései már a próféciák erejével hatnak. BARABÁS LÁSZLÓ: ÖREG KOVÁCS 544
