Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - Hegedüs Magdolna: Éjszakai ügyelet (elbeszélés)
HEGEDŰS MAGDOLNA Éjszakai ügyelet Mielőtt elment még megtartotta a vizitet, és utasításokat adott az ügyeletes madámnak. Hat óra volt, amikor a léposőházba ért. Most jutott osalk eszébe, vajon Gábor hazahozta-e a gyereket az óvodából. Elfelejtették reggel megbeszélni, melyikük menjen érte. — Itthon vagytok? — rontott be örömmel. Ültek a fotelben, a zöld állólámpa mellett, az arcúikon, valami nagy, közös titok varázsával. De a kislány e pillanatban kiszakította magát a bűvöletből, odaszaladt, és panaszosan kapaszkodott a nyákába: — Anyukám, a — nyú — ká ■— ám..., de soká jöttél! Majd elengedte, és gyanakodva kérdezte: — Megvetted a bevásárlóbabát? A doktornő megingott. Forogná kezdett vele a szoba, és pettyeskmdős, fonottkosanas babák néztek rá szemrehányóan. A férfi nem mozdult. Fagyos tekintettel követte a feleségét, a mozdulatot, amely ismerős volt, mégis olyan idegen, ahogy levetette a kosztümkabátját, és szoknyástól, pulóverestől bújt a pongyolába. Az asszony leült a fotelba. Hátradőlt. — Egy cigit — mondta. Nehéz napja volt ma. Öt műtét, az egyik több, mint két órás. Négy szülés, ügyelet az osztályom, meg a szakrendelés. Amikor végre ledobhatta a gumikesztyűt és kitántorgott a műtőből, legszívesebben leroskadt volna a tolókocsira: terítsetek ki, csináljatok velem, amit .akartok, nem bírom tovább! Meg kellett állnia egy percre a nyitott ablaknál, hogy be tudjon menni a szülőszobába. Mélyeket lélegzett a ködös levegőből. És akkor egy pillanatra eszébe jutott a bevásárlóbaba. A férfi kivett egy cigarettát a tárcájából, meggyújtotta, átnyújtotta az asztal fölött. — Köszönöm — mondta iaz asszony. Elszívom, aztán vacsorázunk. A kislány visszament az apjához. Befészkelte magát az ölébe. A férfi nyugtalanul csókolgatta a gyerek haját. — Lázas — mondta. — Már megint? ■—• rémült meg az asszony. Elnyomta a félig szívott cigarettát. Megfogta a gyerek fejét. — És csak így mondod? — Hogy mondjam?! Az asszony fölhívta a gyerekorvost, de az nem volt otthon. — Most mit csináljunk? — állt tanácstalanul. Itthon nem akart orvos lenni. Szerette volna elhatárólni a kórházat, ahol a napjait tölti, az otthonától, 513
