Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - Tóth Elemér: Hazafias vers az esőről (vers)
505 TÓTH ELEMÉR Hazafias vers az esőről Tündöklő gesztenye a gyermek tenyerén, jöjj el, fényességes ősz. Állj el, locsogó eső. Esernyők föl-le szállnak a Metró lépcsőin, denevérszárnyak. Dézsányi lé loccsan az üvegkorláton át, gépkocsik törik a tócsa tükrét. Eső, ne mosd el a kis hazát. Kávé mellől a kopott Park Szállóból kinézek. Kék mezőben égbe szálló nyíl ragyog: egyirányú forgalom. A kávéslány combjait összezárja. Csak el ne röppenjenek a nyilak a kék mezőkből. Zsúfolt ez az út, ideges. A Józsefváros és Erzsébetváros között itt ázik Magyarország, mintha egy másik hömpölygő Duna alatt járna. Jászok, kunok, palócok, édes dunántúliak már nem néznek az égre. Csak férjünk fel a bőgő buszokra, van amelyik gyors járat. Elhúz a sarokról a 112 A, a nagykávéház kőtornya, mint a jéghegy, a hegye kilátszik, mi van alatta. Osvát Ernő és Krúdy Gyula úr elment, pihennek a szerkesztő urak a különböző temetőkben, egyik sem jöhet vissza. Micsoda példázat ez a jéghegy csúcsával, megkövült süvegével. Ez már nem tisztító eső, átok. Csak szüntelen ne legyen, mint a túl hangos nyenyerézés. Csak zavaros ne legyen, mert a tiszta Ady Endre is elment. Csak ne dugják ki fejüket a villogó szemű ős-patkányok tanult modorban, csordáikat csak el ne eresszék.
