Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - Káldi János: Emlék (vers) - Káldi János: Téli feljegyzés (vers)
KALDI JÁNOS Emlék Van egy édes, kis iskola, elfödi az évek sora, él még, áll még — szelek mondják — elvesztette a kolompját. Áll a lapos patakparton, színesíti őszi alkony, a húnyó Nap violája, vall neki a nyárfa ága. Hogyha igaz, most is talán szőlő fut föl az oldalán, s előtte — a lassú téren — két varjú sír feketében. Benne áll még, hogyha ott áll, s nézi még az egész osztály azt a táblát, azt a régit, amin a múlt lecke fénylik. S hogyha ott van, az is ott van, a sok térkép, hosszú sorban, s a tengerek kék világa ráfolyik a fásládára. Áll még az a kis iskola, benne a zöld padok sora, s az egyik pad, talán, lehet, őrzi még ott a nevemet... Padjaiból, onnan jöttem, alig látszik már mögöttem; oly messze van, fehér emlék — de a szívem ott dobog még. Téli feljegyzés Teszi a tél a dolgát. Csupa hó minden sík és dombhát ezen a kicsi, de éppen ezért könnyen szívre szorítható Magyarországon, főleg azonban a „bögötei kővidéken”, a föl-alá futó, sejtelembe-süllyedt tájon, a majdnem pőre, észrevétlen, kis lankán, ahol a közelmúlt idő adta járnom; ahol néhány fa s egy-egy elvérző, kései bokor tűnődik csupán megbújva szerényen az árokszegélyen; ahol sok-sok sárga virág ég — még most is! — a hó alatt mélyen, lenge lánggal, arra tanítva a búsulót, hogy reméljen; ahonnan anyám lábnyomai — mint hófehér lepkék — elszálltak rég az őszi szélben. 501
