Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 5. szám - Sobor Antal: Húsvéti locsolás
— Szappant áztattam szét víziben. Gyúrni tmiegtrázzia iá pajtilkiai üveget, fölkayarodik benne a kék-szürke lé. — Tudod miit? Odaadom neked ezt laz ibcüyaivizet, nekem már úgysejm kell — mondja Gálbor, és nyújtja az üveget. — Nem kell. Az a te kölnid, azzal te locsolsz. Inkább gyere velem a taní- tóéklioz! — Hogyne! Te talán eljöttél velem a Veltinékhez?-— Bolond vagy! Honnan tudhattam volna, hogy készülsz? — De eljöttél volna velem? —■ El én! Ha megállapodtunk volna előre, hogy ón megyek veled, te jössz velem. Ez padiig jó lett volna — gondolja Gálbor. Nagy kár volt így titkolózni egymás előtt. — Jó. Elmegyek veled — határozott gyorsan Gábor. — Ágiiéknál úgyis azt lódítottam, hogy sietek, mert még máshova ás el beül mennem. De ha nem fogadóid el laz egész üveget, legalább felezzük el a kölnit. Hadd öntsek át belőle az üvegedbe! — Nem bánom — mondja Gyuri. — Önt9éi, legalább egy kicsit fölerősödik tőle ez a szappan. Indulnak együtt a tanítóékhoz. Beszólnák a konyhába, köszöntik Gyuri anyját, laki nagyon megörül Gábornak, amiért elkíséri a fiát. Mosolyogva néz utánuik, amint kifordulnak a kapun. Beleszippant a levegőbe: valóságos fellhő- áradata marad utánuk az illatoknak. A fiúk iá virágágyaikkal, ezüstfenyőkkel tele tanító-udvarba lépnek. Csöndesen, illedelmesen behúzzák maguk mögött a vaskaput, nézik a szépséges udvart, a frissen söpört utacskákiat, rajtuk laz öntözőkanna vékony vízsugarával írt kecses nyolcasokat. Talán írónké rajzolta őket féürabilletnltett fejjel, egy piciit kioltott nyelvvel, hogy iá tanító papa is meg legyen elégedve velük. Gábor előreengadte Gyuriit, Íriszen itt mégis ő az első számú vendég, a locsoló legény. Gábor csak — hátul való ballagásával is érzékeltetni akarja —- elkíséri a barátját, alkalmilag footer vele. A házon nagy csöndesség ül; a fiúk táblábolnak egy kicsit, mit is csináljanak: lépjenek-e föl egyenesen a 'teraszra, erősen zörgetve a lábtörlőt, vagy már itt kint az udvaron köszönjenek egy jó nagyot, hogy előjöjjenek rá a háziak. És óidkor megpillantják a tanító feleségét hátul, a bukszusdk között, amint metszőollójával Igazgat a bokrok szabályos kookáin, gömbjein. Fénylő, bordó selyemipongyoilában hajladozik a gömbölyű asszony; éppen fölegyenesedik, nevet a jövevényók felé. — Gyertek csak, gyertek! — bíztatja őket. — Kezeit csókolom! — kiáltja Gyuri, és elszántan megindul a tamítóné felé. — Szabadne locsolni húsivét reggelén? — Szabad, szabad, Gyuri. Hadd lám, micsoda legény vagy,, gyeire! Gyuri mögött Gábor is megindul; ,aztán együtt torpannak meg. Gyuri ott áll az ‘asszony előtt, lekapja a sapkáját, vele rántja a szikkadt haját. A sapká alól hirtelen kiiszábadult loboncot egy gyors mozdulattal 'eligazítja, majd előrántja laz üveget, öntözi vele az lasszonyt, olyan bőséggel árasztja el, mintha körötte a kertet is meg lakiarná locsolni. Az meg nevet, előneitartja a hatalmas keblét, föl akarja fogni a szerteszét szórt szagosvíz minden csöppjét. Csilingel, gurgulázik a nevetése, nagyokat visongat. '410
