Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - Sobor Antal: Húsvéti locsolás

— Boldog húsvéti ünnepeket a tekintetes asszonynak meg ia kedves családjának ! — hadarja Gyuri, és ©gyine önti, spricceli ia vizet.

— Jól van már! Köszönöm, elég lesz. Hagyjál ám másnak is az dHiatbál! — szabadkozik a tanítómé, és elhátrál Gyuri elöl, alki nem .alkar tágítani, nyomul utána, egyre öntözi, locsolja.

Aztán hirtelen föl eszmél, abbahagyja, bedugaszolja laz üveget; most már ő hátrál, jelezve, hogy befejezte, tárnáit akart. Túlságosan is eOMtnál.

—■ Jaj, vigyázz, Gyuri! ■—■ kiáltja az asszony. — Bdietaposol a virágágyásba !

Gyuri ij.eidten megugrik, körülnéz. Látja, hogy már késő, irdatlan bakancsaival belegázolt a szépen elgerablyézett ágyásba. Megfordul, lehajol, az ujjaival egyengeti, simítja a megtaposott földet. Fölpúposodiortt fenekét mutatja ia tekintetes asszonynak.

—■ Hagyjad, Gyurii, hagyd csak, majd elgeneiblyézzük — szól a tanítóné, és gömbölyű, patyolata® arcára aggodalmas ráncok futnák.

A fiúik mereven állnak szemben ;az asszonnyal, nézik. Aztán, mert laz asz- szony sem csinál mást, minit néz, a fiúk megforgatják a fejüket. Egy kicsit körülnéznek a kertben, mivel szó nem jön a szájúikra.

Itt van mindjárt mellettük a bükszusok között a tanítóék deszikabudija. Formás, zöldre pingált bódé, hozzá is helyes kis utactslka vezet.

— J;aj, de szép az idő! — mondja hirtelen Gyuri. — Virágnak való, ugye, tekintetes asszony?

A tanítómé mosolyogva bólint, Gáborhoz fordul.

— Hát te nem akarsz locsolni?

Gábor hirtelen ocsúdik: elő az üveget, néhányszor laz asszonyságra lódítja, mondja hozzá ő is a boldog ünnepeket.

Aztán megint csák állnák és nézik .egymást. Gyuri köhög. Gábor is köhög egyet-kettőt, hogy ne legyen olyan nagy a csönd.

—- Az Irénfce kisasszonynak itthon tetszik lenni? — hozakodik elő Gyuri rekedt hangon.

— Hogyne! — kap a szón az asszony, és nagy (kiabálásba kezd. — írónké! Merre Vagy? Gyepe hamar! A Gyűrték vannak itt.

Azt mondta: a Gyűrték. Ebben Gábor is benne van. Toporog Gyuri mellett és némileg mögötte, mert a mehetnékje már nagyon ia kapu felé húzza. De hát a java még hátra van: most hívják elő írónkét.

Irénfce szalad is a kart végéből; nyúlánk, sovány teremtés. Mintha az anyukája gömbölyűsóge kívánna karcsúsodni benne, mintha a fcacsfcaringós kerti utak vágynának kiegyenesedni sudár alakjában. Az utolsó métereken meglassul, elpirul, toeUetlenkedve lépked, szemét a földre sütve odaáll laz anyja mellé, várja a locsolást.

Gyuri meg,int igazít a haján, majd hozzálát: Irénkét ás meghinti istenesen, aztáin ellep előle, átengedi a terepet Gábornak. Ű is elvégzi a magáét; most már kezd belejönni, ügyesen szórja a kölnit, mint a plébános a szenteltvizet, morogja, sustorogja hozzá az igét is.

Megint állnak, néznek, a tanítóné mosolyog, írónké a szagosvizes haját simogatja.

És lekkor kivágódiik a budi ajtaja, a tanító lép ki sugárzó arccal, ünneplő galambszürke ruhájában. Erire nem számítottak. Látszik az [asszony zavara, hogy megfeledkezett az ura hollétéről; restelkedve pislog, íamiért nem ment a

411