Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - Sobor Antal: Húsvéti locsolás

Gálboir megkönnyebbül: tehát nem Veltinékhez megy. De mindjárt el is. csodálkozik, .miért éppen a taniitóék Irénlkéjét ákarjia meglocsolni Gyuri. Akarja? Máj dinem eimeweti magát: hiszen Gyuri is úgy lebet az Irénlkével, mint ő az Agáival. Rábejsizélésire kell manmiiie.

— Én meg Veltinéknól voltam — mondja Gábor szárazon, csak úgy mellékesen.

Gyuri nagy szemeket mereszt.

— Ágit locsoltad?

— Ágit is mag az anyját is.

— Akkor nekem is meg kell locsolnom a tanítóékiat? — kérdezi keserves- arccal.

— Az embert nem, de az asszonyt lazt igen.

Gyuri erősen gondolkozik; látszik, át kell rendeznie magában laz előre elterv.eilt ioesolkodássit iá itainítóöknál: áslak laz írónkét meg iá mamáját kell meg- locsolnia.

— Szóval, te sem ákartál magadtól locsolná.? •— fogja Gábor megint kérdőre Gyurit.

— Akart a villám!.— tör íki hangosan Gyuri.

Aztán laposan, gyanakodva néz Gáborra.

—• Ágit imáért kellett maglocsolnod? — kérdezi lassan. — Az nem fcisnsz- szony, hogy (be kelben szagosóltani.

— De leány! — mondjia Gábor nagy meggyőződéssel, mert most már védeni akarja Ági húsvéti rangját a tainátóák Irántkéjével szemben. — Talán bizony téged kellett volna helyette megloicsalnoim?

Gyuri szélesen elvigyorodik.

—■ Hát persze, te marha! Engem! Locsolj meg, na! Biztos maradt még szagosvized! —• kiált, és odaáll Gábor elé.

Egyszeriben beléjük bújt la locsolás ördöge. Gábor előlkapja az ibolyavizet, veszettül szórja Gyurira, a katonasaipfcára, a pulóverére, még ia bakancsára is jut belőle.

— De te is locsolj ám meg engem! — kiáltja Gyurinak.

Gyuri jókora orvosságos üveget kap elő a zsebéből, kirántja a dugóját, fröcsköli Gáborra a maga szagosvizét, el kell hajolni előle. Ismeretlen szag csap Gábor orrába.

— Te! Neked mag miféle kölnid van? •— kérdezi Gyurit, és .abbahagyják a locsolást, mutatják egymásnak az üvegeket.

—■ Ez nem is igazi kiölni —■ mondja Gyuri elkomorulva. — A bátyám, a Lajos 'ellopta reggel a valódi kölnimet. Ketten kaptunk egy üveggel, az este szépen el is feleztük. Hallottam ón, hogy ia Lajos hajnalban kelt, nagy fütyöré- szést rendezett, fölvette az apánkról maradt sárga félcipőt, még nyakkendőt is kötött. Akkor kutatta föl az én kölnimet. Pedig eldugtam az .istáilóeJblakba a Iákefe meg a vakaró mögé. Gyanítom, hogy az este kileste, hova teszem. Gondolhattam volna, miben sámliikéi, mart lefekvés előtt az 'este nagyon fcunyerálta a részemet; hatvan fillért, piros tojást meg pálinkát ígért érte. Hogy nem álltam kötélnek, hát hajnalban ellopta; átönitötte ebből az orvosságos üvegből a miaga formás kis flankájába. Aztán eltűnt vele. Kicifrázba a biciklit — azt mondja 'anyám. Kék, piros meg sárga krepp-papírt fűzött a küllői közé, úgy karikázoitt el a szomszéd faluiba, laihol egy bizonyos Péntek Rozit akar meglocsolni.

— És most mi van az üvegben? — kérdezi Gábor.

409'