Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - Kemény Dezső: A vulgarizálásról

nyékéit. E stúdiumának „reoipnofca” (szándékosan nem használom az ellenpélda kifejezésit, inert mindössze Nagy Előd rajzainak soktémájúságát kívánóim ismertetni) az Újpalotai Lakótelep építéséről készült rajz. A távoli, széles perspektíva, az épülő házaik, la daruk és exkavátorok szigorúan geometrikus, párhuzamokba, derékszögeikbe és átlókba komponálása, a természeti környezetinek néhány földhányásra való redukálása — mindez alapos keresztmetszetét adja egy épülőben levő lakótelep látványának. E kiragadott példákkal illusztráltam azt, hogy Nagy Előd rendszeresen, környezetére, világára tekintve, igényes alapossággal rajzol; ezt egyébként ia rendszeres újságolvasók is tudják, hiszen grafikáit gyakran közük a napi- és hetilapok.

A festmények, a festés talapja a rajz, rajzolás. Hogy ez a néző számára mennyire észrevehető, az sok mindentől függ. A nonfiguratív, a papművészet esetében ez az összefüggés elsikkad a látványból, noha létezik. A valósághoz kötődő művészetiben azonban mindig felismerhető több-kevesebb erővel. Nagy Előd festményednek rajzi alapozása néha erősebben, néha áttételesebben érvényesül. Példa az előbbire a már említett Orosz kolostor. A perspektíva szigorú szabályainak 'engedelmeskedő kontúrvonalakkal a maga reális fizikai valóságában építi föl újból szemünk előtt a jellegzetes pravoszláv épületegyüttest, a kép színezése ezúttal főképp hangulati elem, mintegy a tár-idő egység időfüggvé- nyét helyettesíti. Igaz, ez a festmény kissé kirí Nagy Előd képei közül. Festményed többségén a rajzi felépítés másodlagos a színbeli kompozícióval szemben. Másodlagos, de nem elhanyagolt. Festményei a szó optikai értelmében fes- tőiak —■ a rajz a színak elhatárolásának, egymásrautaltságának, egymáshoz való viszonyának következménye, mint erről már szó volt. Festői festő — értve ezen, hogy Niagy Előd mai festőnemzedékünk azon kis hányadához tartozik, akik művészi kifejeznivágyásukat alapvetően a színeken keresztül valósítják meg. Élénk színeket használ, szélesen kavarogva, egymásba vibrálva, szinte gátlástalanul. De csak szinte: az erős, izzó színak gondos kompozíció hordozói. Egymást kiegészítő vagy ellentétes színak és tónusok — ezekre építi föl Nagy Előd képait. A posztimpresszionizmus, a posztnagybányaá festészet, az expressz&otniz- mus technikai eszközei ezek, akárcsak az átmenetek hiánya, a tiszta színiek használata. (Megemlítendő, hogy vászonra fest, olaj festékkel, megbecsülve önmagát és a közönséget azzal, hogy bebizonyosodottan időtálló technológiával dolgozik.) A régiektől tanultakat — 'akárcsak a közvetlen mesterétől, Szentiványi Lajostól tanultakat is, akinek sosem került uszályába — saját egyéniségéhez formálja, és így használja föl. A mai valóság talaján két lábbal álló művész ő, aki felelősséget érez a kor iránt, amelyben él. Közéleti festő — mondhatnánk műved többsége alapján. Számra is, die éírzésai szerint is legfontosabb témája az anyaság, a gyermek. Olyan időben, mikor e kérdés egyszerű emberi életeseményből politikai problémává nőtte ká magát, föl kell figyelni e képekre, melyek festőjük hitvallását rögzítik vizuálisan. Meleg, megértő szereteted sugároznak Nagy Előd Várandósai, Gyermekes 'anyái, Kisgyermek portréi. Éppen e témájú képeinél vigyáz talán leggondosabban, hogy széles színskáláját az eszmei tartalom maradéktalan és szuggesztív kifejtésére kényszerítse. E képek (színösszetétele, a hideg és meleg, élénk és sötét foltok váltakozásán alapuló kompozíciója eredményezi, hogy a terhes nők ábrázolása mentes az édeskés érzelgősségtől és taszító pátosztól egyaránt. Emberközeliek és emberiek — épp ezért érez ,a képekkel s a képeken keresztül a jövendő anyákkal rögtön érzelmi közösséget a néző.

364