Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 4. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczi Emőke:A "törvényhozó" ódája
kultúra iránti igény szélesebb körű meggyöfcenezésével — az emberi életben: közvetítésével szerezhet iaz ember ismereteiket önmagáról és a világról. Hiszen a „nép” (a tömegek) — ahogy Veres Péter írja12 — még m,a sem ..eszméikben, közügyefcben, hanem csak megélhetésben gondolkozik”; és miég minidig nem alakult ki benne ta szociológiai kulturáltságnak az a foka, amelyen laz ember már tisztáiban van azzal, hogy egyedi léte — önmegvalósítási törekvésed, életszínvonala, sőt általános életvitele, emberi „boldogsága” vagy „boldogitaCiansága” is — az általános társadalmi fejlődés függvénye, s hogy minél többet tud meg az őt körülvevő társadalmi környezetről, laminál könnyebben, egyértelműbben alakíthatja a mlagia életét. Talán a költészet — az „átlagos ember” kulturális igényeinek felébredésével s az egész nép kulturáltsági színijének emelkedésével — éppen érzelmi hatáskeltő erejénél fogva könnyebben tudatosíthatja az emberben ia lét folyamatait, s felébresztheti benne a tudatos életalakítás igényét. Ment maga iá tudományos gondolkodás egyelőre még idegen és nehézkes a tömegek számára, az ember érzelmileg könnyebben be tudja fogadni a jövő törvényeit, könnyebben elfogadja a létdiktálta új parancsokat. ,,A marxizmus nehéz tudomány... a munkások csak annyit tudnak valóban (és nem névlegesen) felfogni belőle, amennyire a mindennapos gyakorlat ailkailmaSiSá teszi, s mi több, kényszeríti őket” — írja József Attila.13 Ugyanakkor ő is érzi: „Engem sejdíit a munkás teste két merev mozdulat között, rám vár a mozi előtt este súhanc, a rosszul öltözött...” stb. (Ars poetica) Tehát .a ,/tömeg” érzi-igényli-vágyja a imindennapiságon való fölülemelkedést, amit számára iá művészet jelent. Ahogy az orvos kiutatja-keresii a „rák ellenszerét”, >ahogy a tudós próbálja „gépbe fogni” — értelmes, építő békés célokra felhasználni — „az atom erejét”, s ahogy az íasztronauta vállalja a halál kockázatát, amikor az emberiség jövőjéért, a nagyobb és biztosabb tudás megszerzésiéért felrepül a világűrbe, úgy térképezi fel a költő, fáradságot-tehetséget-kutatószenvecLélyt s áldozatkészséget nem kímélve, a jelein emberi és társadalmi valóságát, s jelzi a világ számára: „mi lesz holnap kötelező közöttünk, emberek.” Lényegében ott dől el, hogy igazán művészbe a művész, költő-e a költő, hogy tudja-e érzékelni az „évmilliárdok távolából évmilliárdok távolába vezető utat, amelyen végül is szakadatlan folytonossággal haladt a világ, az emberiség, mindig is az elhaló, élő és születő örök harcának ellentmondásos egységében; s hogy ki tudja-e emelni e látszólagos egységből a pillanatnyi egyensúlynak azokat az összetevőit, amelyek egy jövőbeni konstelláció felé mutatnak. Fájdalmas, nehéz „munka” ez. „Gyúrom az anyagot, a fájót, facsarom ki a berumrelkedt megáporodott nedveket, ón így sürgetem a világot. Mert az előzi meg korát, ki idején viszi tovább... ” (Küszködöm) A költő tulajdoniképp az „érthetetlen”, „megmagyarázhatatlan” valóságban való tájékozódáshoz ad az embernek biztos főgázokat. A dolgok rendje ugyanis mindig — kisebb vagy nagyobb fáziskülönbséggel, békés fejlődés vagy küz342
