Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczi Emőke:A "törvényhozó" ódája

delmes harc, esetleg forr a dalom útjain — a lényegi törvényszerűségekhez igazodik. Tehát -aki nem tud -e változásokkal lépést -tanítaná, iaz szükségképpen elveszti tájékozódási képességét ia korban. Így lesz a miai „hős”-foől holnap „pribék”, a ma torzból holnap szép, és fordítva; így fordulnak át a dolgok szánté észrevétlenül önmaguk ellentétébe. El nem sikkasztható, ha úgy tetszik, kíméletlen tanulság a társadalom és az -ember számára:

„N in c s szabadjegy jól haladni a korra l.”

Ugyanaz iá dolog más-más aspektusból, más-más koriból nézve már nem ugyanaz. Aki ma „űz, holnap talán ászból”. Hány példát nyújt erre a történelem! S ha Tersámszky könyvét (A céda és a szűz) olvassuk, márás lelőttünk az limit-ő példia: igenis vannak olyan élethelyzetek, amikor „mákuilátlan a céda és mocskos a szűz ’. Tehát az értékek bármikor átfordulhatnak a silányságba és fordítva. Éppen ezért — ha helyes úton lafcar járni — a jelen valóságának és a jelen emberének mindig figyelnie kell a fejlődés belső törvényeire. S ezt számára leg- nyilvánvalóbban a költő közvetítheti. A költő, aki páratlan „meghallója és megfogalmazója az emberi és társadalmi törvényszerűségeknek, s aki elválasztja „percenként a rosszat a jótól”.

„Nem minden alkotó ilyen.” D-e az ilyenek kivívják tiszteletünket, hallgatunk és figyelünk rájuk. Ők a „terap-felverőik”, la „haladók” és „harcolók”, ✓ ők azok, akik jelzik számunkra a holnap felé az irányt. Ők a törvény- és a fényhozók: világosságot gyújtanak az emberek fejében és megértetik velük a lényegi igazságokat. Igaz, hogy koruk nem mindig érti meg, s fogadja -el őket — ezért „-hol máglyán, hol gúnyfcaoajon át” kell szarvukat elbiáltianiok, „hol elbukva” -kell szenvedniük iá irmegneméntetitség keserű magányát, hol pedig korai fel- őrlődiésssl, pusztulással kell fizetniük itisztánlátásúkónt, az „igazhoz” való hűségükért. Talán azért, -mert mertek önmaguk lenni. Pedig ez „ibűn”, vétség azoknak a szemében, -akik számára a legfőbb parancs a „lehet” és a „kell”.

„Az igazi óleslátók — írja Csoóni Sándor,'i — nem a logikus elmék, hanem a szenvedők, lakik egész létükkel gondolkodnak. Önismeret nélkül a világ homályban marad. A legnagyobb önismeretre pedig a fájdalom tanítja meg az embert, mert átbánítihatatlan. A fájdalom — vagy a fájdalomig sodró eszme — az a tűzpróba, melyben -az ©gyón ile-gegyónbeiműbban kerül szembe a léttel, s választani kényszerül a belenyugvás vagy -a cselekvés, a szemlélődés vagy a lázadás között. Ezek nélkül az -egyéni választások nélkül nem volna világ és nem működhetne semmi. .. ” S ezzel már váliaszdltunk is a versben felvetődő következő kérdésre: miért éppen „Hamlet, Karenin Anna, Bánik” a tisztaság jelképe — miért ők hordják magukban -az „Ős Világ” -üzenetét? A mindennapokban tapogatózók, a létet s kockázatot vállalni nem -merők, a naponkénti megalkuvásokba beletörték belőlük meríthetnek erőt a szenvedés hősi elviseléséhez, a lét-felállMtatta „vagy-Jvagy”-o!k eldöntéséhez, a lét belső pananasainák íeMe-meré- séhez. A nagy szenvedők, a nagy útkeresők, akik merték választott útjukat végigjárni: fáklyafény tették -a többiek számára. Azok számára, akik ugyan hasonlatosak a tisztánlátók elpusztátóihoz, s -a velük -egy korban élő -igazakat ők is elpusztítják. Mégis, szívükben őrizve -egy ,,-amlbarképet”, s vágyva arra, hogy ez „ideálkép” valamikor megtestesüljön, a „tisztaság” után sóvárogva, e nagy szenvedőiket vallják példaképül.

Az előbbiekben, nehogy megtörjük -a vers belső fonalát, tulajdoniképpen -két nagy, egymásba épített képi -egységet együttesen vázoltunk fel. A költő tehát „jogot” követelt az „árnyalatnak” — a „külszín-, a fölháim-, a tetszatromiboilóik- niak” —, s ie fcövetélését kétszer is megismételte — -ezzel jelezve, hogy ma még

343