Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczi Emőke:A "törvényhozó" ódája

változtatja a létét, hogy laz egészséges ember beteg emberré válik.... Az ilyen ember — s az emberiség történelmi múltjában csak ilyen emberekre számíthatunk •— kétségkívül valóságos lány, tudata azonban nem felel meg ösztönös (faji, nemi) létének, hanem csak annak a létnek a képét adja, amelyet már eltorzított. Ez a tudat nem a lét képét torzítja el, hanem magáit la létet minit természetet, s a torzított képet töíbbé-kevésbé híven megőrzi.” Ugyaniakkor azonban — mint Marx (Tézisek Feuehbachról c. művében) megállapítja — minden koriban „az emberi lényeg a társadalmi viszonyok össizetssége”. Ami lazt jelenti, hogy az ember mindenkor a társadalom fejlettségének megfelelő tudati szánton áll. Tehát a társadalom fejlődésével az emberi lényeg is fejlődik, s ugyaniakkor fejlettebb mivoltában visszahat a társadalomra. így végül a passzív, a vegetáció szintjén élő „sár’’-emberből megfelelő társadalmi törvényszerűségek szabad érvényre jutása esetfán kialakul az alkotó, aktív, „helytálló” „szabad ember”. Ez a folyamat azonban csakis a két tényező (ember és társadalom) kölcsönös agymásra- hatása eredményeképp 'bontakozhat ki. József Attila előbbi gondolatát folytatva : „A történelemiben az ember önnön lényegét fejti ki, s egyszersmind tökéletes- biti; (társas mivolta őt, ő pedig társas mivoltát egyre társadalmibbá teszi — s fejlődik a történelem folyamán a falé az állapot felé, amelyben minden egyes embernek életszükségletévé válik minden más ember .. ” (i. m. 226. o.) vagy még pontosabban és egyszerűbben elmondva: „ .. .az ember úgy fejlődik, hogy megváltoztatja életkörülményeit, s ezek a megváltoztatott életkörülmények megváltoztatják őt.” Mégpedig oly módon, hogy iaz emberiség ia termelés során kétféleképpen termeli újra önmagát: „egyfelől úgy, hogy a külső természetet átalakítja a saját használatára, másfelől úgy, hogy a saját természetét mind tánsa- salbbá teszi” (tudniillik rájön, hogy a kölcsönös együttműködés sokkal nagyobb eredményekre vezet a természetet átalakító munkájában; ez együttm üködig során viszont megváltoznak társas kapcsolatai is), „mígnem az egész emberiség egyetlen társadalommá, s a társadalmiasság az egyes embernek természetévé válik....” (i. m. 232. o.) Ekkor lesz egyénedként is képes arra az ember, hogy „részlet-igazát” be tudja illeszteni a közösbe: azaz önmaga egyedi igazságát mérni tudja a közösség, a társadalmi fejlődés igazával, és partikularitását meghaladva az össztársadalmi fejlődést segítő „rész”-szé váljék. Azaz: a társadalmi „atommodell” helytálló — de bensőleg szabad, önmozgással ős rendelkező elemi részecskéjévé.

Itt meg kell állnunk néhány pillanatra iaz leletmaésben, ia képi elemeken túlmutató, ill. a kép teljességét fokozó stilisztikai eszközökre is fel kell hívnunk a figyelmet. A költő ie rész élére egy nominális felszólítást emel, s a benne jelzett ellentét (amellyel t. i. az előző részre visszautal, hangsúlyozván, hogy egészen más törvényre van szükség, mint amelyről eddig beszélt, s amely iaz eddigiekben szabályozta az emberek közti kapcsolatot) még inkább fokozza a felszólítás sürgető jellegét: „törvényt, de elevent....” Ezután következik a magyarázat : miben is áll e törvény „eleven” volta, és milyen legyen — lesz — -az az ember, iaikii ezt a törvényt majd képes lesz megalkotni, és képes lesz e szerint élni. Érdemes lenne bonakés alá venni a költő szóhasználatát (egyébként végig az egész versen): valóban „pontos”, még a kép elemeinek összerakásában is. Az egyén „részlatigazát” úgy illessze be a közösbe, ahogy egy gépi egységbe az alkatrészek beleillenek; a vályúba vetett vályog valóban pár-téglává mered (merevedik — ez ige egyben a hajlékonyságra, változásra való képtelenségre is utal); s az lelemi részecskék taz atom-testben látszólag „szabadon szaladnak”, mégse ütköznek, mert mozgásukat szigorú belső törvényszerűségek szabják meg.

338